2016. november 2., szerda

TRAILER - Anita Blake

Mindig gondban voltam ezzel a sorozattal, valahogy nem tudtam hova tenni. Sokan rajonganak Laurell K. Hamilton vámpírvadász történetéért, ezért néhány éve úgy gondoltam, beleolvasok. Az első részt le is tudtam, de valahogy nem váltott ki belőlem hatalmas érzelmeket, kicsit idejétmúltnak éreztem a stílust. Most, hogy book trailert kerestem, jöttem rá, hogy eredetileg 1993-as az első könyv, csak Magyarországon jelent meg tíz évvel később. A videó is kissé retró, a csaj nem különben: 


Az első könyv, a Bűnös vágyak fülszövege: 

„Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó”
Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése