Kezdem kiismerni Freida McFadden stílusát, így sajnos már hamar sejtettem, mi lesz a csavar. Ettől még feszes és könnyen olvasható thriller, a családi feszültség pedig végig működik. Most azonban hiányzott az igazi meglepetés, ezért nálam ez a könyve nem lett kiemelkedő.
Komfortos és közben fájdalmas volt visszatérni az Éhezők Viadala jól ismert világába. Collins ezúttal sem okozott csalódást, a sötét hangulat és a feszültség most is működik. A fordítás viszont több helyen bicsaklik. Haymitch története új rétegeket ad a már ismert világhoz.
Dan Brown most is tudja, hogyan tartsa fenn a feszültséget. Engem viszont ezúttal már zavart a folyamatos rohanás, mert a történet mégis csak apró lépésekkel haladt a végkifejlet felé. A Langdon-regények rajongóinak így is jó választás lehet, de nálam most nem lett kedvenc.
Mélissa Da Costa története csendesen, mégis mélyen megérintett. A havas hegyek között megbújó panzió és a benne élő emberek sokáig velem maradtak. Nálam eddig ez a nyár könyve, amit örömmel ajánlok mindenkinek, aki szereti a lélekig ható történeteket.
Vannak regények, amelyek nem a fordulatokkal, hanem a csendes pillanataikkal maradnak velünk – számomra a Visszatérés is ilyen volt.
Mélissa Da Costa finoman, nagy empátiával rajzolja meg azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek képesek megtartani bennünket akkor is, amikor már alig hiszünk önmagunkban. Különösen szerettem, hogy a történet nem siet: teret enged a tájnak, a hétköznapoknak és a szereplők apró gesztusainak, ettől minden érzés hitelesnek és átélhetőnek hat. A hegyek között megbújó panzió bensőséges világa olyan atmoszférát teremt, amelybe olvasóként jólesik hosszabb időre megérkezni.
Ritka az a könyv, amely ennyire szelíden, mégis ilyen mély nyomot hagy az emberben – nekem eddig ez a nyár legszebb olvasmánya.
A csütörtöki nyomozóklub után még szoknom kellett Steve és Amy párosát. Richard Osman humora és könnyed stílusa viszont most is remekül működik. Kellemes krimi, ami miatt szívesen kézbe veszem a folytatást is.
Nyomasztó, felkavaró olvasmány, amely a legutolsó oldalig képes feszültségben tartani. Nem kínál feloldozást, csak fájdalmasan emlékeztet rá, hogy szörnyetegek voltak, vannak és lesznek. Sokáig ott marad az ember gondolataiban, még az utolsó oldal után is.
A Harry Potter-sorozat egyik legerősebb része, sötétebb hangulattal és komolyabb tónussal. A karakterek, a feszültség és a két nagy varázsló összecsapása emeli igazán különlegessé. Nálam a sorozat egyik legemlékezetesebb darabja, amit mindig jó újra elővenni.
