2016. szeptember 30., péntek

VISSZANÉZŐ – Harry Potter és a Tűz Serlege

Imádom a mágiát – mondta Harry Potter a negyedik részből készült filmben, és ez az érzés bennem is hatványozottan jelen volt, amikor a Tűz Serlegét elolvastam. A Harry Potter és a bölcsek köve, valamint a Harry Potter és a titkok kamrája után sötétebb korszak köszöntött be a Harry Potter és az azkabani fogolyt követően. A könyv vaskosabb, a mágusélet sokkal nagyobb veszélyben. A varázslótanoncoknak kitalált Trimágus Tusa kegyetlen próbatétel, amely leginkább főhősünk leleményességét teszteli. A végén pedig alakot ölt a Sötét Nagyúr és elkerülhetetlen az összecsapás.

VÍKEND - Mozi

A héten két könyvadaptáció is moziba került. A Kiéhezettek című könyvet kevésbé ismerem, de a filmtrailer alapján izgalmasnak ígérkezik. Akik egy kis horrorsztorira vágynak, azoknak mindenképpen ajánlom az M. R. Carey regényéből készült zombis disztópiát. 

2016. szeptember 29., csütörtök

JÖN - Valahol

Teljesen aktuális Leiner Laura könyvét ajánlani, hiszen a Bexi sorozat 5. kötetének fülszövege most jelent meg. A Valahol címet viseli az október közepén megjelenő könyv - ezt már tudjuk néhány hete. A tartalom azonban csak most vált biztossá. Az előző kötet, a Nélküled olvasása után már tűkön ülnek a rajongók, hogy kezükbe vehessék a következőt, de most már tényleg nem kell sok és megjelenik a Valahol.

2016. szeptember 28., szerda

TRAILER - Legenda

Katniss (Az éhezők viadala) és Tris (A beavatott) mellett itt van June, aki a Legenda trilógia főhőse. A disztópia az elmúlt évtizedek egyik sikerágazata nemcsak a regények esetében, hanem a megfilmesítés terén is. 
A Marie Lu által megálmodott világ is megérdemelné a mozivásznat, bár A beavatott-sorozat most éppen azt bizonyította, hogy lehet, leáldozóban a műfaj. (A harmadik epizódot tévéfilm formájában szeretnék leforgatni.) 
A rajongók azonban kitartanak, és ez igaz a Legenda-trilógiára is. Íme egy fan book trailer:

2016. szeptember 27., kedd

PREMIER - Rutherford ​Park

A XX. század elejére, az első világégés hajnalára invitál ez a gyönyörű borítójú könyv. Nemrégiben jelent meg Elizabeth Cooke regénye, amely a vidéki angol életmódot mutatja be 1913-ban. Szerelem, árulás, sötét titkok nem máshol, mint Rutherford Parkban.

2016. szeptember 26., hétfő

Anne Eliot: Toplistás szerelem

Szerettem volna szeretni, de az utolsó szó elolvasása után csak egy megkönnyebbült sóhajra futotta. Az nem lett volna baj, ha kiszámítható, klisés és giccses a történet. Olvastam jó néhány ilyet, de a bugyuta párbeszédek, a valószerűtlenül megtörtént balesetek, a logikátlan történetmesélés miatt nálam megbukott ez a LOL-könyv. Utálom, hogy le kell húznom, mert örülök, hogy egyre több fiataloknak szóló regény jelenik meg. Úgy tűnik a mennyiség most a minőség rovására ment.

ADALÉK - Cecelia Ahern

Eddig rosszul olvastam/írtam az írónő nevét, erre csak most jöttem rá, mikor adalékot kerestem a hét indításaként. Mert hát ugye nem Cecilia, hanem Cecelia Ahern gondolatai ragadtak most meg bennem, az otthonról alkotott képe, és annak megfogalmazása az az idézet, amelyet ma választottam. Talán a munka után hazatérők számára is szívmelengető a következő gondolat:

2016. szeptember 23., péntek

VÍKEND - Idegpálya

Nemrégiben jelent meg a könyv, Nerve - Idegpálya, amelyből az általam is ajánlott film készült. A könyves sikerlisták előkelő helyén szerepel a regény, sokan keresik a boltokban, így biztosan siker lesz a mozikban is. Akik olvasták a történetet, azok azt mondják, Jeanne Ryan első regénye izgalmas thriller, egyszerűen letehetetlen olvasmány. Íme a film trailere és leírása:

2016. szeptember 22., csütörtök

RÁADÁS – Utas és holdvilág

Ez egy igazi világirodalmi remekmű, nemhiába fordították le több nyelvre. Szerb Antal olyan regényt alkotott, amely népszerű helyszíneken, Olaszországban és Franciaországban játszódik, és világpolgári gondolatokat boncolgat. A világi jelleg mellett a főhős szemében kissé mumusnak tűnik Magyarország, Budapest, de a történet végén mégis hazatér, hogy szembenézzen saját démonaival. Fontos szerepet játszik a vallás- és művészettörténet, aki kicsit is vonzódik e művészeti ágakhoz, biztosan jó választás elolvasnia az Utas és holdvilág című regényt.

JÖN - Alvó óriások

Nagyon várós nálam ez a könyv, holott a klasszikus sci-fi történetek nem a kedvenceim. Ám hiába definiálják sci-finek a regény műfaját, a fülszövege megvett, és alig várom, hogy mihamarabb olvashassam. Sylvain Neuvel "Themis akták" című sorozatának első kötete az Alvó óriások, és a könyv borítóján látható kéz szerintem sok mindent elárul...

2016. szeptember 21., szerda

TRAILER - Angyali vadász

Amikor egy szexi vámpírvadász és egy arkangyal szerelembe esett, nos abból lett Nalini Singh Angyali vadász sorozata, amelyet sokan szeretnek. Én kimondottan nem tartozom közéjük, nem tudott teljes mértékig meggyőzni a sorozat, így annyira nem bántam, hogy megszakadt a magyar kiadása. (Bár rebesgetik, hogy a nagy népszerűség miatt valamelyik kiadó bevállalja.) A sorozat főhőseiről is készült book trailer, ezekből az egyiket mutatom.

2016. szeptember 20., kedd

PREMIER - A portréfestő lánya

Klasszikus romantikus regényt ajánlok, Julie Klassen A portréfestő lánya című könyve nemrégiben jelent meg a történelmi románcok kedvelőinek nagy örömére. Az írónő magával ragadó történetében egy kilátástalan helyzetből menekülő fiatal nő és egy szigorú katona egymáshoz vezető útjáról olvashatnak a rajongók.

2016. szeptember 19., hétfő

ADALÉK - Stephen King

Nehéz visszagondolni arra, mikor féltünk először. Talán, mikor édesanyánk nem volt a közelünkben, vagy amikor egy erősebb gyerek megfenyegetett, esetleg amikor megcsípett egy pók. Az biztos, hogy a horrorfilmek nem segítenek legyőzni a félelmeinket. Stephen Kingtől olvasni valami hátborzongatót viszont megéri, igazi élmény, még évek múlva is visszagondolva. Ezen a didergős héten az ő gondolatai miatt is megborzonghatunk.

2016. szeptember 18., vasárnap

VISSZANÉZŐ – Harry Potter és az azkabani fogoly

Az első találkozás Harry Potter világával ehhez a részhez köthető. Egy unatkozással teli délutánon a moziban kötöttünk ki a barátnőmmel és, jobb híján ezt a filmet néztük meg. Mondanom se kell, hogy felét sem értettem a történetnek, hiszen nem ismertem az előzményeket, de már akkor nagyon lekötött a jól kidolgozott varázslóvilág, a furcsa lények és az időnyerős-időutazós rész, amely azóta is a kedvencem. Sok év telt el és szinte megszállottja lettem a történetnek köszönhetően egy unatkozással teli délutánnak és a mozinak, amely csak egy filmet vetített akkor.

2016. szeptember 16., péntek

VÍKEND - Bridget Jones babát vár

Nem lehet kihagyni a hétvégéből Bridget legújabb kalandját, hiszen ismét a mozivásznon hódít a szingli harmincas(negyvenes). Valójában a könyv, amely alapjául szolgálhatott a forgatókönyvnek, még meg sem jelent, de Bridget Jones alakja annak idején először nyomtatott formában hódította meg a közönséget. A Bridget Jones 3. - Bolondulásig tehát nem azonos a mostani filmmel, az majd egy következő mozi lehet.

2016. szeptember 15., csütörtök

JÖN - Feleség szerdára

A fülszöveg alapján klisékkel teli a történet, de a romantikus regények kedvelői számára megunhatatlan. Személy szerint nem vagyok nagy love story rajongó, de a könyv borítójánál leragadtam. A színek és a virágcsokor már-már giccses összhangja mögött egy menyasszony alakja sejlik fel. Szerintem nem kell komolyan venni ezeket a történeteket, csak el kell olvasni és kikapcsolni, erre tökéletesen megfelel majd ez a könyv is. Catherine Bybee regénye, a Feleség szerdára hamarosan megjelenik.

2016. szeptember 14., szerda

Jojo Moyes: Miután elvesztettelek (Mielőtt megismertelek 2.)

Nem képzeltem, hogy lesz folytatása a Mielőtt megismertelek című könyvnek. Most, hogy elolvastam, nem bánom, hogy továbbfűzte az írónő Louisa Clark életét, végül is neki is kijár a boldogság. Az ehhez vezető út rögös, balesettel, egy váratlan személy felbukkanásával. Talán a számára kijelölt útról is letéved, de lehet, hogy ez a mellékvágány kell ahhoz, hogy magabiztos léptekkel haladjon tovább. Az írónő által megálmodott humoros dialógusok most is megnevettettek, még ha esetenként keserédes is volt a történet.

TRAILER - Shiver ​– Borzongás

Különleges hangulatú könyvről van szó, nem az akciódús jelenetek, vagy az elnagyolt érzelmek jellemzik. A Shiver - Borzongás a Mercy Falls farkasai sorozat első kötete. Csak hogy leszögezzem, nem vérfarkasokról és vámpírokról szól a fáma. Csak farkasok, akik egy ideig kétlaki életet élnek, emberi és állati alakban. A szerelem azonban így sem kerüli el őket. Maggie Stiefvater könyvei nem hétköznapiak, ezt jól mutatja a következő book trailer is:

2016. szeptember 13., kedd

PREMIER - Vesalius ​titka

Szerintem nem lehet elmenni szó nélkül a könyv borítója mellett. A gyönyörű női arc mögött rejtőző koponya rajza szerintem már sejteti, hogy valószínűleg bűnügy(ek)ről lehet szó. Jordi Llobregat 2015-ös regénye, a Vesalius titka az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is.

2016. szeptember 12., hétfő

ADALÉK - Agatha Christie

A krimi koronázatlan királynője ad a héten adalékot a lelkünknek, hogy valahogyan kibírjuk ezeket a napokat. Ezúttal sorstársairól, a nőkről mondja el véleményét sikeres művén keresztül. 


2016. szeptember 10., szombat

RÁADÁS - Veronika meg akar halni

Ez volt a második Paulo Coelho által írt regény, amelyet elolvastam. Számomra Az alkimista után üdítő élmény volt ezt a könyvet lapozni, sokkal maibbnak, közelebbinek éreztem az életemhez. Egy lány menekülése az unalmas hétköznapokból, egy sikertelen öngyilkossági kísérlet, majd szembesülés azzal, hogy csupán egy hete van hátra. Kérdés, hogyan tölti el azt a néhány napot, normális keretek között, meglátogatva rokonait, néhány helyet ahova vágyott, vagy őrültek között bolondozva. A történetből mindez és sok más is kiderül.

2016. szeptember 9., péntek

VÍKEND - Tévé

Szokás szerint olyan filmeket figyelek a műsorújságban, amelyek könyvadaptációk. Ezen a hétvégén a televíziók kínálatát nyálaztam végig, és ezúttal ezeket a gyöngyszemeket találtam. Jó szórakozást!


Vadászat a Vörös Októberre
szombat, DUNA, 21.25

2016. szeptember 8., csütörtök

JÖN - Lebegés

Hamarosan megjelenik a Lebegés című könyv, amely Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozatának első kötete. A new adult rajongók már tűkön ülve várják, hogy kézbe vehessék a könyvet. A borítója, ezzel a lefelé néző szakállas, kissé hipszter pasassal enyhén lehangoló, de a regény fülszövegét olvasva ez nem is csoda. Nem egy vidám, strandra (vagy ősszel inkább parkba) való könyv, bízhatunk a mélyebb tartalom megjelenésében. 

2016. szeptember 7., szerda

TRAILER - Üvegtrón

Sokszor, sok helyen találkozom Sarah J. Maas az Üvegtrón című sorozatával, de bevallom, még nem olvastam a történetet. Tulajdonképpen nem is értem, hogyan maradhatott ki az életemből, hiszen úton-útfélen találkozom a könyvekkel és a rajongók hadával. Ünnepélyesen megfogadom, hogy hamarosan rászánom magam a sorozat elolvasására. Annyi rossz könyvbe kezdtem bele, akkor miért ne olvasnék helyettük valami jót is, nem igaz? Megnéztem néhány book trailert, hogy tisztában legyek az alapsztorival. Íme egy rajongói ajánló:

2016. szeptember 6., kedd

Kiera Cass: The Crown – A korona (A Párválasztó 5.)

Kellemes lezárása a sorozatnak, amennyiben valóban ez a vége. A harmadik rész, a The One – Az igazi után azt gondoltam, ebből már nem lehet többet kihozni. Kiera Cass azonban tovább gondolta, és többgenerációs családregényt kreált a Párválasztóból. Az előző könyv viszont nem tetszett annyira, mint elődei, ezért húztam-halasztottam A korona elolvasását. Összességében véve elégedett voltam a fináléval. Egy kislány nővé és uralkodóvá válásának történetét kaptam a regénytől.

PREMIER - Első alkalom

Elsőként a kétféle borító keltette fel az érdeklődésemet Abigail Barnette könyvében. Kiderült, a nő és a férfi szemszögéből is beleláthatunk a kapcsolatba. Ugyanazt a történetet kétféleképpen tálalja az írónő, két kötetben. A borítóról csak annyit, hogy egy idősebb férfi nem így néz ki, még akkor sem, ha a természet és a genetika is kegyes volt vele. Amúgy egy kapcsolat több szemszögből való megvilágítása nem új keletű, de itt most egyszerre kaphatja meg az olvasó.

2016. szeptember 5., hétfő

ADALÉK - Dragomán György

Korán kelőknek, rossz alvóknak, munkából elkésőknek egy praktikus gondolat a borongósnak induló héten, ezúttal Dragomán György tollából. Kitartás, már csak négyszer kell felkelni! (Jó esetben.)

2016. szeptember 2., péntek

RÁADÁS – Bűn és bűnhődés

Régi adósságot törlesztettem, elsősorban a lelkiismeretemnek. Sok-sok évvel ezelőtt, az egyik főiskolai vizsgámon Dosztojevszkij művét húztam a tételek közül. Egy részletgazdag tanulmányból készültem fel anélkül, hogy olvastam volna a regényt. A professzor el volt ájulva, kiválóra vizsgáztam, én pedig magamban szégyenkeztem. Végre elszántam magam és elolvastam a Bűn és bűnhődést. Úgy érzem, jó, hogy eddig vártam vele, mert korábban nem figyeltem volna ennyire a részletekre, most viszont már érteném, miről is beszéltem azon a bizonyos vizsgán.

VÍKEND - Tévé

Visszatérünk a jó öreg varázsdoboz, a most már inkább sík képernyős televízió adta lehetőségekhez. Ezúttal megint adaptációkat próbáltam összeválogatni, és ajánlom őket jó szívvel az iskolakezdés okozta sokk utáni hétvégén.


Poirot: A fogorvos széke
szombat, STORY4, 20.00

2016. szeptember 1., csütörtök

MÉRLEG - Augusztus

Elkezdett könyvek: 4
Befejezett könyvek: 5
Értékelések: 7

JÖN - Lapról lapra

Delila és Olivér története folytatódik, a Sorok között című regénnyel nagy sikert aratott Jodi Picoult és lánya Samantha van Leer. Egy klasszikus tündérmesét írtak egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra. Hamarosan érkezik a folytatás, a Lapról lapra.