2017. január 31., kedd

PREMIER - Kimondhatatlan

Tabudöntögető regényt írt Tabitha Suzuma. Annyira súlyos témát feszeget, hogy még nem volt merszem elolvasni. Pedig ott lüktet az agyam eltemetett zugában, és csak arra vár, hogy kinyissam. Nem riogatni akar, hanem olyan eltitkolt érzéseket megmutatni, amelyek mindig mindenkor tilosak, számomra mindenesetre elképzelhetetlenek. Amikor elolvasom, nem fogok ítélkezni, nyitott leszek a témára, és megpróbálom majd megérteni a főhősöket, akik testvérek, és egymásba szeretnek. A Forbidden - Kimondhatatlan olvasói az értékeléseik alapján elégedettek a regénnyel, nem találták gyomorforgatónak a témát, és erős érzelmeket keltett bennük a könyv.

2017. január 30., hétfő

ADALÉK - Meg Cabot

Meg Cabot neve szerintem összeforrt a Neveletlen hercegnővel. Bár csak a filmet láttam, de az kitűnt belőle, hogy a szerző nagyon jó humorral van megáldva. Odáig sajnos még nem jutottam, hogy olvassak az írónőtől valamit, de az idézetei között böngészve többször is fölkuncogtam. Szóval ami késik, az még nem múlt el nálam sem, előfordulhat, hogy a közeljövőben elolvasom a neveletlen hercegnő naplóit. Most egy másik regényből hoztam adalékot, amely pozitív életszemléletre ösztönöz:


2017. január 28., szombat

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Kicsit gyászoltam, amikor befejeztem a könyvet, mert apránként olvastam, kiélveztem minden betűjét, és most el kell engednem. A szívemhez nőttek a szereplők, a szerző stílusa, az időutazás problematikája pedig engem is gondolkodásra ösztönzött. Bevallom, jelenleg kicsit sem örülnék, ha időutazó lennék, mert a sorsunk megváltoztathatatlan, a sebeket pedig újra és újra feltépi az önkéntelen találkozás. A filmet már korábban láttam, de a nyomása sem ér a könyv egyediségének.

2017. január 27., péntek

VÍKEND - Egy kutya négy élete

Miért is lenne csak az emberek kiváltsága, hogy az élet értelmét, létezésük célját kutassák. Az állatok is álmodnak, szeretnek és félnek, kedvenceinkre családtagként tekintünk. Bár az életük a miénkhez viszonyítva rövidnek tűnik, most filmbeli főhősünk lehetőséget kap, hogy négy életen keresztül kutassa élete értelmét, és közben boldoggá tegye gazdáit, a körülötte élő embereket, és közben jól érezze magát.  Az Egy kutya négy élete már a mozikban.
Természetesen ez a film is könyvadaptáció: W. Bruce Cameron azonos című regényéből készült a mozi.

2017. január 26., csütörtök

JÖN - Az aranykalitka

Elsőként a könyv borítója tetszett meg, majd a fülszöveget elolvasva rájöttem, a történet sem hétköznapi. Jövő héten jelenik meg Lucinda Gray ifjúsági történelmi regénye, amely Az aranykalitka címet viseli. A regény tartalmába beleolvasva arra jutottam, hogy egy haláleset körülményeinek felgöngyölítése, a rejtélyek felkutatása az elsődleges célja a fiatal főhősnek. A 16 éves lány az angol elit közé csöppen öröksége folytán. A fülszöveg még azt ígéri: ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.

2017. január 25., szerda

RÁADÁS – Életed története és más novellák

Sajátos a viszonyom Ted Chiang novelláskötetével. Nem nekem íródott, így csupán két történetet tudtam végigolvasni. A többibe is belekezdtem, de hamar rá kellett jönnöm, az élet rövid ahhoz, hogy feleslegesen, a szememet forgatva gyűrjem le a mondatokat. Folyamatosan elkalandoztak a gondolataim, nem kötött le a tudományos lehetőségekről való értekezés. Az Életed története c. novella volt egyedül érdekes számomra, és láss csodát, éppen ebből készült film. Talán nem véletlenül... Sajnálom, hogy félbe kellett hagynom, nem jellemző rám. 

2017. január 24., kedd

PREMIER - Maradj velem!

A szereplők és a történet helyszíne a tengerentúlt idézi, a szerző viszont magyar. Szaszkó Gabriella Maradj velem című regénye megérintette az olvasókat, a fiatal írónő által boncolgatott témákra a közönség szociálisan érzékeny. Szükség van a meghatódottságra, olykor a könnyekre is, hogy maradandó legyen az élmény, kibeszélhesse magából az olvasó. A regényt én még nem olvastam, de annak pl. örülök, hogy a szerző nem bújt felvett angol írói álnév mögé, hanem felvállalta (gondolom) az eredeti nevét.

2017. január 23., hétfő

ADALÉK - Fekete István

Az egyik kedvenc mesémből, a Vukból választottam idézetet a mai napra. Fekete István szerintem egyedülálló művet alkotott, szívem szerint mindenhol csak reklámoznám! Kicsiknek, nagyoknak egyaránt ajánlom, minden korosztály megtalálja a számítását, bármely élethelyzetben van mondanivalója. Igazi hungarikum a kis róka kalandja. Ha még nincs a listán, ideje lenne felvenni, ha már igen, akkor méltó helyen van!

2017. január 22., vasárnap

HETI KÖNYV - A vég napjai

Befejeződött egy újabb kultikussá vált sorozat. Az Angelfall világszerte több millió olvasót kötött le, Susan Ee trilógiájának befejező kötete pedig nemrégiben a magyar olvasókhoz is eljutott. Tudatosan nem figyeltem a kritikákat erről a könyvről, mert a sorozat második részét olvasom jelenleg, és nagyon nem szerettem volna belefutni valamilyen spileres részbe. 

2017. január 20., péntek

VÍKEND - A számolás joga

Végre, végre, ismét könyvadaptáció a mozikban! Bár a regény magyarul csak február elején jelenik meg, a filmet már vetítik a mozikban. A számolás joga az ötvenes évek végén játszódik, amikor az USA halálos versenyt vívott a Szovjetunióval, ki tud nagyobbat domborítani az űrprogramjával. A könyv és a film középpontjában afroamerikai tudósok állnak, akik ráadáskánt a női nemhez tartoznak. Szerintem mondanom sem kell, hogy ez annak idején mekkora felháborodást kelthetett. Íme a film előzetese és leírása:



Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet... amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángeszet, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék. 
A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe... és azután haza is hozni.

2017. január 19., csütörtök

JÖN - Magányos farkas

Jodi Picoult regényeit mindig sokan várják, február végén jelenik meg magyarul a Magányos farkas. Egy család kerül nehéz helyzetbe, miután az édesapa kómába kerül egy baleset következtében. Az ágy körül ülő családtagokról sok minden kiderül, olyan is, amire nem is számítunk. A szerző napjaink emberi, lelki problémáit dolgozza fel regényeiben, sajátos stílusban. Az olvasók nem ússzák meg egy-egy elejtett könnycsepp, vagy visszafojtott zokogás nélkül. Valószínűleg ez a regény sem lesz kivétel.

2017. január 18., szerda

Susan Ee: Angyalok bukása

Nálam most ez az etalon, ha angyalos történetről van szó. Olvastam már bukott angyalokról, arkangyalokról, de elsősorban felnőtt tartalommal bíró regényeket. Az Angyalok bukása elsősorban fiataloknak szól, de brutalitását tekintve olykor még én is elszörnyülködtem, így közel a negyvenhez... . Az első oldalaktól kezdve lekötött, az írói stíluson múlt ez, azt hiszem. Amikor kikölcsönöztem a könyvtárból még nem gondoltam, hogy ennyire áhítozom majd a folytatásra. Nos, ma lélekszakadva rohantam a könyvtárba, hogy meglegyen. Megszereztem!

2017. január 17., kedd

PREMIER - Szulejmán és a kolostor rabja

Rég volt, hogy történelmi romantikust ajánlottam. Arra pedig talán még nem is volt példa, hogy magyar szerzőtől magyar történelmi témájú könyvet hoztam volna. R. Kelényi Angelika rajongóinak hada érdemessé teszi, hogy a legújabb, Szulejmánról szóló regényét ajánljam olvasásra. Nekem elsősorban a tévésorozat ugrik be a nagy hatalmú török vezérről, de bevallom, egy részt sem láttam a filmekből. Nem hiszem, hogy sokat vesztettem, és szerintem a Szulejmán és a kolostor rabja sem kapcsolódik a sorozathoz. Mondom ezt úgy, hogy az írónő regényeit még nem olvastam, de, mint tudjuk: ami késik, az nem múlik...

2017. január 16., hétfő

ADALÉK - Edgar Allan Poe

Egy zseniális ember gondolatával járulok hozzá a tartalmas hétkezdethez. Edgar Allan Poe rövid élete során is óriási műveket alkotott, műfajokat teremtett. Alkotásai egyedülállóak, mindnek ott a csírájában a szorongás, a sötétség. A halál körüllengi költeményeit, novelláit, a misztikum sem áll távol tőle. Az alábbi idézet szerintem az egyik legérdekesebb magyarázat az őrültségre:

2017. január 15., vasárnap

HETI KÖNYV - Tarts velem!

Kapott hideget-meleget ez a könyv. Azért választottam ezt a regényt, mert eléggé megosztotta az olvasókat az elmúlt időszakban. A heti könyv ezúttal Kristen Proby romantikusa, amely a Tarts velem címet kapta. Az olvasók nagy része kiszámíthatónak, sablonosnak találta a történetet, de romantikus regényről beszélünk, tehát az erotika mellett a szirupos töltelék elvárás. 


Adva van egy fényképész leányzó, aki vígan fotózgat a tengerparton, ahol belebotlik álmai lovagjába. Ám a szőke herceg először nem veszi jó néven a fényképezőgép kattogtatását. Persze miután minden félreértés kiderül, jöhet a love story, kiszámítható végjátékkal. De egy romantikus könyv ilyen, így kár fanyalogni. Megjegyzem, a stílus sem utolsó szempont, ahhoz még nem tudok hozzászólni, mivel nem olvastam a regényt. Ha megszerzem, megírom a véleményemet.

2017. január 14., szombat

Jodi Ellen Malpas: A védelmező

Kikapcsolódást kerestem, és tulajdonképpen meg is kaptam. Gondolkodásra nem ösztönzött, sok kérdőjel sem maradt bennem egy-egy fejezet elolvasása után, de ellazított, késő esti olvasmánynak tökéletes volt. A testőr és védence románca nem új keletű jelenség, a való életben is sokszor találkozni ilyennel a bulvárlapok hasábjain. Kicsit jobban érdekelt volna a testőr munkája, mint az erotikus jelenetek leírása, de ne legyünk telhetetlenek. Ez nem egy dokumentumregény, hanem egy romantikus könyv...

2017. január 13., péntek

VÍKEND - Tévé

Ezen a hétvégén elsősorban a kasszasikerek aratnak, a könyvadaptációk közül a legnagyobbakat válogatták be a televíziócsatornák. Szinte már nincs olyan hétvége, hogy valahol ne bukkanna fel valamelyik Alkonyat-film, de a Gyűrűk Ura nélkül sem telhet el szinte egy szombat vagy vasárnap sem. Nos, a rajongóknak most sem kell nélkülözniük egyiket sem. Hiszik, vagy sem, léteznek, akik még mindig szeretik e történeteket (többek között én is!).


Az éhezők viadala: Futótűz
szombat, RTL II, 20.00

2017. január 12., csütörtök

JÖN - Egy sötétebb mágia

Párhuzamos világok közötti fantasy - ezt ígéri V. E. Schwab regénye, amely február elején jelenik meg. Többféle London létezik, és ezek között az alternatív világok között kalandozik a főhős. A könyv egy sorozat kezdő kötete, remélhetőleg sok olvasónak tetszik majd a történet, és akkor magyarul is élvezhetjük a folytatást. Az Egy sötétebb mágia borítója is nagyon egyedire sikerült, retro darab, amitől különleges hangulatot áraszt. Remélhetőleg a regény is hasonló érzelmeket kelt bennünk. 

2017. január 11., szerda

Amy Harmon: Arctalan szerelem

Bevallom, megindított a regény, többször küzdöttem a könnyeimmel, a torokszorító érzés a történet előrehaladtával folyamatosan visszatért. Majd elengedtem a könnyeimet, legyőztek az érzelmeim, és akkor eszembe jutott az Arctalan szerelem egyik kulcsmondata: A küzdelem maga a győzelem! Nyertesnek érzem magam, hogy egy ilyen sokoldalú, tiszta érzelmeket közvetítő könyvet tarthattam a kezemben. A polcon előkelő helyre szánom, azon kevés regények mellé, amelyek újraolvasást érdemelnek.

2017. január 10., kedd

PREMIER - Függőség

Egy új szintre lépett J. L. Armentrout Luxen-sorozata. Az Obsession - Függőség nem kimondottan a fiatal korosztálynak szól, az erotikus tartalom miatt inkább a sorozaton felcseperedett és felnőtté vált olvasókra számít. A regény középpontjában egy arum áll, a faj köztudottan a luxenek ősi ellensége. A főhős szerelembe esik, és a nővel való életre szóló kalandja adja a történet alapját.

2017. január 9., hétfő

ADALÉK - Murakami Haruki

Nagyon szeretem az olyan idézeteket, amelyek pofonegyszerűek, kicsit kifigurázzák a mindennapjainkat, és az életre nevelnek. Egy ilyen adalékot választottam most hétindítóként, hiszen ismét vissza kell szokni az iskolapadba, tanulni a sok felesleges dolog mellett azt a kevés hasznosat, amelyet majd az életben hasznosítani lehet. Murakami Haruki mondata ezt a gondolatot fűzi tovább, és jóval frappánsabban fogalmazza meg, mint én:

2017. január 8., vasárnap

HETI KÖNYV - Éjfél kisasszony

Számomra most ez az a könyv, amelyre leginkább ácsingózom. De nem emiatt lett a hét legnépszerűbb regénye, hanem a sok-sok olvasó miatt, akik már annyira várták Cassandra Clare új sorozatát. A Mennyei tűz városa után volt egy kis űr, amelyet most kipótol Éjfél kisasszony, a Gonosz fortélyos című sorozat első kötete.

2017. január 7., szombat

Cathrin Smith: Az Árny I.

Létezik-e lelki társunk, ha igen rátalálhatunk-e? Sok könyv foglalkozik e kérdésekkel, de most egy újfajta megközelítés is napvilágot látott. Cathrin Smith regénye szerint nem vitás, hogy minden embernek van egy lélektársa, egy árny, amellyel, ha megismerkedünk birtokba vesz vagy kiegészít. Főhősei különleges úton találkoznak, sokat tanulnak egymástól, és megküzdenek a boldogságukért. Az Árny első kötetét korábban már olvastam, de az ismétlés jót tett a történetnek és a gondolataimnak is.

2017. január 6., péntek

VÍKEND - Tévé

Kicsit kifogytunk így év elején a könyvadaptációkból a moziban, de az elmúlt év második fele bőven tartogatott izgalmakat a megfilmesített könyvek terén. Szerencsére van a jó öreg televízió számtalan csatornával, amelyek között mindig akad egy-egy, amely becsempészi az adaptációkat. Erre a hétvégére is jutottak, így lehet válogatni:



Tintaszív
szombat, Film+, 18.00

2017. január 5., csütörtök

JÖN - Északi mitológia

A skandináv mitológia hősei, Thor és társai története most új életre kelnek Neil Gaiman tollából. Az írótól megszokhattuk, hogy egyedi módon vezeti be az olvasót fantáziabirodalmába, így nem vitás, hogy a jól (vagy kevésbé) ismert mitológiai alakok új megvilágításban mutatkoznak be az Északi mitológia című könyvben. Nekem a cím nem kimondottan tetszik, túlságosan történelemkönyvesre sikerült, de ez még nem tántorít el attól, hogy elolvassam. Várhatóan bő egy hónap múlva már kézbe vehető a könyv.

2017. január 4., szerda

Stephenie Meyer: A burok

Sokkal jobban tetszett, mint a film, mégis voltak nehéz pillanatok, mikor az álmosság és az unalom majdnem legyőzött. Jól felépített történetről van szó, de a sok körülményes leírás és magyarázat, a két főszereplő közötti belső vívódás esetenként annyira hosszadalmas, hogy csak győzze kivárni az ember, mikor lesz valamilyen akció a regényben. Kissé felemásak így az érzéseim, mert olykor szerettem a sztorit, máskor pedig alig vártam, hogy a végére érjek. Eljött az utolsó oldal is, bár jóval később, annál, mint eredetileg terveztem...

2017. január 3., kedd

PREMIER - Mindörökké

Furcsa egyvelegnek tűnik ez a regény, a Sempre - Mindörökké egy young adult történet veszélyes környezetben, sokat látott kölykökkel. Nagy szerepe jut még a maffiának, és a rabszolgaság is mindennapos probléma a történetben. Hogy hogyan bontakozik ki a szerelem, milyen veszélyekkel kell szembenézniük a fiataloknak, az kiderül J. M. Darhower regényéből. Megjegyzem, a borító nagyon jól sikerült, szerintem kellőképpen figyelemfelkeltő.

2017. január 2., hétfő

ADALÉK - J. R. R. Tolkien

Csakis kedvenc íróval indítom az évet. J. R. R. Tolkien neve összeforrt a Gyűrűk Urával, elképesztő fantáziavilágot teremtett, az alapvető értékek felismerésével, szeretetével ajándékozta meg olvasóit. Az eposzból készült filmek és egyéb kiegészítők sorára már brandként tekinthetünk. 
Annak idején féltem elolvasni a történetet, hosszúnak, vontatottnak gondoltam. És mekkorát tévedtem! Életem egyik legnagyobb olvasmányélménye volt, és a filmek is nagy kedvenceim a mai napig. Az egyik legszebb mondat a regényből:

2017. január 1., vasárnap

MÉRLEG - 2016

Sok szempontból lehetne elemezni az elmúlt esztendőt: hány könyvet olvastam, mennyi értékelést írtam, hány blogbejegyzés született; stb. Egyiket sem teszem, mert ez nem egy verseny. Nem fogok büszkélkedni, hogy 2016-ban elolvastam 68 könyvet, és írtam 57 értékelést. 

Nem kérkedek, mert ez mind a szerencse műve. Kivételes év volt, hogy ennyit tudtam olvasni, értékelni, blogolni. Köszönhető ez az életkörülményeimnek, az érdeklődésemnek, és egy kis lustaságnak, mert a házimunkát bizony néha elhanyagoltam. 

Aki viszont mindezek előtt volt, van és lesz, az a kislányom! Érte a legizgalmasabb, legdrámaibb, legviccesebb könyvet is gondolkodás nélkül félbehagyom! Legyen így 2017-ben is!