2016. július 29., péntek

VÍKEND - Tévé

Bár a mozikban most debütált a Szellemirtók újragondolt változata, valamint Jason Bourne is visszatért a vászonra, én most mégis a televízió felé kacsintgatok, és olyan filmeket ajánlok, amelyeket akár el is olvashatunk, ha tetszett az adaptáció. 


Benjamin Button különös élete
szombat, VIASAT3, 17.40

RÁADÁS - A legyek ura

Már réges-rég el kellett volna olvasnom, talán ifjabb koromban jobban tetszett volna. Évekkel ezelőtt talán meghökkenek, elborzadok a cselekményen, esetleg sajnálom is a szereplőket. Most viszont csak húzok egy strigulát, hogy ez is megvan, az olvasott kötetek közé került. Szerintem idősebb korára az ember annyi borzalmas dologgal szembesül, hogy egy ehhez hasonló történet már nem tudja megrázni. Tagadhatatlan, hogy William Golding regénye mestermű, ajánlott, sőt kötelező olvasmány. Ejj, ha korábban találkozom vele, most biztosan ömlengenék!

2016. július 28., csütörtök

JÖN - Télikrumpligombóc

Aki már olvasott sütis krimit (Joanne Fluke jegyzi), annak Rita Falk sorozata is minden bizonnyal tetszik majd. Hamarosan megjelenik a német rendőr bűnügyi történeteinek első része, a Télikrumpligombóc. A humor és a gyilkosság mellett bajor recepteket is közöl a szerző, a bátrabbak akár ki is próbálhatják ezeket az ételeket.

2016. július 27., szerda

Robert Galbraith: A selyemhernyó (Cormoran Strike 2.)

Az első betűtől az utolsóig imádtam. Beleette magát a pórusaimba, ha volt néhány kósza pillanat, amelyet a saját gondolataimra fordíthattam, akkor is a sztorin, a megfejteni való bűnügyön járt az eszem. Rájöttem, csapnivaló nyomozó lennék, az utolsó utáni pillanatig fogalmam sem volt, ki a gyilkos, pedig nem volt olyan tág a lehetséges elkövetők köre. J. K. Rowling most is ámulatba ejtett, hiszen Robert Galbraith álnéven az első könyve, a Kakukkszó is levett a lábamról, most pedig már fanatikus lettem.

TRAILER - Gyönyörű sorscsapás

A fiatal felnőtteknek szóló könyvek között bukkant fel néhány éve a Gyönyörű sorscsapás Jamie McGuire-től. Travis és Abby (Galamb) szerelmi története abszolút kedvence volt a középiskolás-egyetemista korosztálynak. Íme egy book trailer, amely megmutatja, miről is szól a könyv.

2016. július 26., kedd

PREMIER - Kobak

Fejátültetés, szerelem, mi kell még egy jó könyvhöz? :) 
John Corey Whaley: Kobak című ifjúsági regényét ajánlom, amely nemrégiben jelent meg. A fülszöveget olvasva, kissé szürreális, de ki tudja? Lehet, hogy hamarosan mindennapossá válik a beavatkozás.

2016. július 25., hétfő

ADALÉK - Cassandra Clare

Most, hogy kicsit jobban a körmére néztem Cassandra Clare-nek, kiderült, hogy egy napon születtünk. Halleluja! Naná, hogy az e heti adalék tőle származik:

2016. július 22., péntek

VÍKEND - Star Trek, Tévé

Nem mehetünk el szó nélkül az új Star Trek film, a Mindenen túl alcímet viselő hollywoodi alkotás mellett, amelyet már játszanak a mozikban. Ez a film is egy jó alternatíva, ha kikapcsolódásra vágysz hétvégén. Aki viszont otthon kuckózós, olvasós víkendre vágyik, annak csak a könyv mellett a távirányítót kell a közelében tartania. Több adaptációt is összegyűjtöttem.

2016. július 21., csütörtök

JÖN - Ha megtalálsz

Elsőként a borítója tetszett meg ennek a könyvnek, majd a címe is felkeltette az érdeklődésemet. A napokban jelenik meg Emily Murdoch első regénye, a Ha megtalálsz. Az írónő Arizonában él férjével és örökbe fogadott kutyáival. Napjait egy menedékhely üzemeltetésével tölti, ahol vágóhídról megmentett lovakkal és szamarakkal foglalkozik. Éjjelente gyertyafénynél ír, lejegyezve mindent, ami a nap folyamán megihlette.

2016. július 20., szerda

Kylie Scott: Play – Futam (Stage Dive 2.)

Próbáltam megszeretni, majd elfogadni, végül alig vártam, hogy vége legyen. Pedig nem vagyok finnyás, tényleg, de ez valahogy az én ízlésemnek sem felelt meg. Egy kitalált banda, a jól menő Stage Dive zenekar tagjainak szerelmi történetét próbálja elmesélni az írónő. Az első rész, a Lick – Taktus még átment a szűrőn, nálam, de ebben a történetben nagyot csalódtam. Remélem, hogy a következő bandatag, Jimmy vagy Ben sztorija kellőképpen ütősre sikerül majd, mert az esélyt természetesen megadom.

2016. július 19., kedd

PREMIER - Miután elvesztettelek

Aki olvasta Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek című könyvét, vagy látta az abból készült filmet, annak szinte kötelező elolvasnia az írónő által megálmodott folytatást. A Miután elvesztettelek nemrégiben jelent meg a Carthapilus gondozásában. Aki könnyed egynyári kalandra vágyik, az ne ezt a könyvet válassza!

2016. július 18., hétfő

ADALÉK - Böszörményi Gyula

Népszerű kortárs író gondolatait osztom meg, szerintem érdemes megfogadni a tanácsát. :)


"Mértékkel élj, hogy mérhetetlenek legyenek boldog napjaid!"

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

2016. július 15., péntek

VIKEND - Tévé

Erre a hétvégére is könyves filmadaptációkat válogattam, természetesen a teljesség igénye nélkül. Van köztük kalandfilm, krimi és dráma is. Jó szórakozást!


Utazás a Föld középpontja felé
szombat, FILM+, 21.00

2016. július 14., csütörtök

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr (Ambrózy báró esetei 2,5)

Szabadkozásra semmi szükség, az idő hiánya, amelyet a szerző az olvasóhoz intézett szavaiban említ, semmit nem von le a minőségből. Magyarán, hiába volt időszűkében Böszörményi Gyula és ezúttal nem tudott pl. lábjegyzeteket készíteni, oda se neki! Persze az előző két részben, a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című könyvekben külön csemege volt a magyarázó szöveg, de a kiegészítő kötetbeli bűnügy és a szereplők kiléte így is érthető volt. Tűkön ülve várom a harmadik részt!

JÖN - Isten lehelete

Sherlock Holmes kalandjai sokak számára alapműnek számítanak, hisz Arthur Conan Doyle figurája sokakat megihletett filmben, sorozatban és folytatásokban is. A Szukits Könyvkiadó határozta el, hogy néhány ilyen írást megjelentet. A sorozat második kötete Guy Adams: Isten lehelete című könyve még a nyár folyamán megjelenik.

2016. július 13., szerda

TRAILER - Perfect Chemistry

A Tökéletes kémia egy három részes sorozat kezdő kötete, a három könyv egyébként a Fuentes testvérek történetét meséli el. Simone Elkeles hazánkban is népszerű írónő a fiatalok körében, többször járt már Magyarországon, hogy személyesen köszöntse rajongóit. Tipikus rossz fiú-jó kislány párosok alakultak ki, ezáltal kissé szappanopera-szerű lett a történet, de sokan odavannak értük. Íme a második könyv book trailere:

2016. július 12., kedd

PREMIER - Beretva és tőr

Egy olyan könyvet ajánlok, amelyet jelenleg én is olvasok. Az Ambrózy báró esetei sorozat kiegészítő kötete, Böszörményi Gyula: Beretva és tőr című könyve már most a sikerlisták élén, pedig csak néhány hete jelent meg. Természetesen hamarosan értékelést is írok, de addig is ajánlom a sorozat első két részének, a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című könyvekről szóló beszámolómat.

2016. július 11., hétfő

ADALÉK - Jane Austen

Kitartás erre a hétre!


"Ami engem illet, én azt a könyvet, amelyik jól van megírva, mindig túlságosan rövidnek találom."

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

2016. július 10., vasárnap

RÁADÁS - Egy gésa emlékiratai

Előre bocsátom, hogy nem kedveltem meg a keleti kultúrát, de ez a regény egyszerűen fantasztikus! Biztos, hogy a fordítónak is sokat köszönhetünk, de az a tárgyilagos előadásmód, ahogyan Arthur Golden bemutatja e zárt világ, a gésák mindennapjait, az utánozhatatlan. A kicsi Csijo kedves, hétköznapi lány, aki családja tragédiája miatt kerül egy gésaházba, ahol sok viszontagságos nap után válik Gion ünnepelt gésájává. A könyvből készült filmet még nem láttam, de nincs is szükség rá, hogy megnézzem, mert teljes volt a kép, amit kaptam.

2016. július 9., szombat

Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Senki ne számítson bonyolult történetmesélésre, váratlan fordulatokra, vagy mélyen szántó gondolatokra. Egyszerű történelmi romantikus könyvről van szó, csipetnyi erotikával fűszerezve. Tipikus, strandra magunkkal vihető példány, amelyet a gyorsan olvasók, egy délután alatt bekebelezhetnek, mondjuk napozás közben, vagy a fák árnyékában hűsölve. Aki ismeri az első két történetet, hasonlóra számítson most is, de önállóan is megállja a helyét a regény, csupán a szereplők térnek vissza az előző kötetekből.

2016. július 8., péntek

VÍKEND - Az ember, akit Ovénak hívnak

Nagy siker volt (és jelenleg is az) a fekete humor kedvelői körében Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak című regénye. A könyvből most film is készült, amely a magyar mozikba is eljutott. A svéd írónak azóta több műve is megjelent már hazánkban is, A nagymamám azt üzeni, bocs vagy Az itt járt Britt-Marie szintén belopta magát az olvasók szívébe.

2016. július 7., csütörtök

JÖN - Mr. Cavendish, ha jól sejtem?

Uborkaszezon van, a könyvek megjelenésében is ezt érzem. Pedig nyáron, a szabadságolások idején talán több ideje van az embernek olvasni. Azért most is felkutattam ezt regényt, amely ezúttal a romantikus műfaj kedvelőinek szól. A történelmi romantikusok koronázatlan királynője, Julia Quinn: Mr. Cavendish, ha jól sejtem? című regénye várhatóan július 22-én jelenik meg a Gabo Kiadónál. A kötet egyébként a Wyndham két hercege-sorozat második része. 

2016. július 6., szerda

TRAILER - Éjszakai cirkusz

Nemrégiben említésre került Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz című könyve. A book trailereket bemutató rovatomban ezúttal erről a kötetről kerestem előzetest, és találtam egy magyar videót. Igaz, a kiadó készítette, de szerintem eléggé hatásos lett (a reklám ellenére is).

2016. július 5., kedd

PREMIER - Az ötödik évszak

Az epikus fantasy virágkorát éli, pl. a Trónok harca világszerte milliókat ültetett a képernyők elé, és sokan rászánták magukat arra is, hogy elolvassák a történetet. N.K.Jemisin regénye, Az ötödik évszak a fülszöveg alapján nem hasonlít a Tűz és Jég világát bemutató fantasyhez, de a műfaj rajongói biztosan kézbe veszik a kötetet. 

2016. július 4., hétfő

ADALÉK - Erin Morgenstern

Sokan szeretik az írónő, Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz című könyvét. Ebből a kötetből választottam ma egy idézetet:


"Többet ér egyetlen tökéletesen csiszolt gyémánt, mint egy zsákra való hibás kő."

Erin Morgenstern

2016. július 3., vasárnap

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.)

Történelmi korrajz, szerintem ajánlani kellene a korszak történelmét tanuló diákoknak, hogy olvassák el. Könnyebb lenne megérteni az összefüggéseket, átérezni a korszak nehézségeit, megismerni a történelmi személyiségeket. Persze nem tudhatom, mennyire valósághű a történet, de szerintem ennyi év távlatából néhány fikció igazán belefér a történetbe. Nem csalódtam a sorozat második regényében sem, Ambrózy báró most is kitett magáért, a szövevényes gyilkossági eseteket bájos segítőjével rendre felgöngyölítették.

2016. július 2., szombat

2016. július 1., péntek

VÍKEND - Tarzan legendája

Szerintem nem annyira közismert, hogy Tarzan megálmodója, Edgar Rice Burroughs első regénye 1912-ben jelent meg a filmek által is népszerűvé vált kultikus figurájáról. Hiszen ki ne ismerné a Johnny Weissmuller alakította Tarzant, de Az őserdő hőse címmel vígjáték is készült a majomemberről (kritikával most nem élnék, jókat röhögtem annak idején). A napokban pedig egy újabb feldolgozás került a mozikba, a Tarzan legendája, amely az előzetesét elnézve lenyűgöző látványvilággal kecsegtet.