Megpróbálkoztam az írónő új sorozatával és
kellemesen csalódtam. Az Üvegtrón sokakkal ellentétben nem tudott
annyira elvarázsolni, hogy azonnal folytassam a sorozatot, ez a
széria viszont elérte, hogy várjam a következő epizódot. Azért
ennek a regénynek is megvoltak a gyengeségei, helyenként nagyon
untam a körmondatokat, amelyek aprólékosan leírták főhősünk
tevékenységét. Mindentől függetlenül egy szerethető sorozat
kezdő kötetéről számolhatok be, és ami külön öröm, a
függővég nem brutális, így kibírom a következő részig.
Tartalom:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl
egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan
fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és
mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre
hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem
Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik
egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró
szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan
hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos,
ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek
birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak
kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök
pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
Értékelés:
Nem árulok el nagy titkot, és a fülszöveg is
feltárja, hogy főhősnőnk döntésétől áll vagy bukik a
tündérbirodalom sorsa. A rejtélyek és rejtvények kissé
nyakatekertek, olykor azt az érzetet keltik, hogy a szerző csak
hasra ütött, vagy utólag módosította a megoldásig vezető utat.
De nézzük el neki ezeket a baklövéseket, mert szerethető
karaktereket teremtett, valamint a gonosz is több árnyalatban
jelenik meg. Ha sikerül átrágnunk magunkat az első ötven
oldalon, akkor már érdemes végigolvasni. A következő rész
megjelenéséig a kiadó ígérete szerint az év második feléig
kell várni.
Feyre: Kissé
tudatlan emberlány, de elvarázsolja a tündérvilág férfi
tagjait.
Tamlin: A
tökéletes férfi mintapéldánya, de szerintem túl unalmas.
A történet főszereplője az emberlány, aki próbálja
megmenteni a családját az éhínségtől. Egy véletlen folytán
kerül a főtündér udvarába, ahol előbb-utóbb otthon érzi
magát. Amikor rájön, milyen feladatot szán neki a sors, már
majdnem késő, de Feyre kiemelkedő bátorságról tesz
tanúbizonyságot, mikor szembeszáll a gonosszal.
Nem sok rosszat lehet elmondani Tamlinről, aki az
udvarába hurcolja az emberlányt. Rendíthetetlen harcos, jóképű
herceg, akit átok sújt, így a varázsereje fogyatkozóban. Nem
kényszeríti semmire Feyre-t, szeretné, ha saját maga jönne rá
az összefüggésekre, ezáltal nekem túlságosan megbocsátónak,
elnézőnek tűnik.
Lucien: Humort
hozott a történetbe, a tündérudvar bohóca is egyben.
Rhysand: A
legérdekesebb karakter, sötét, veszélyes, és mégis szimpatikus.
Tamlin jobbkeze Lucien, akinek megvan a saját
élettörténete. Ettől függetlenül a fiatalok életét a sajátja
elé helyezi, a lányt többször is megmenti.
Nekem az az érzésem: előbb-utóbb főszereplővé
növi ki magát Rhysand. A sötétséggel körülvett főtündér a
jövőre nézve fontos egyezséget kötött Feyre-vel.
Pozitívum:
Jobban tetszett, mint az Üvegtrón
Negatívum:
Olykor akadozik a történet, sok a felesleges körülírás.
A könyv borítója hasonló tematikát követ, mint az
írónő által jegyzett Üvegtrón-sorozat. A vörös az alapszín,
a főszereplő is látható, mégpedig abban a ruhában, és olyan
tetoválásokkal, amelyek kulcsszerepet játszanak a történetben.
Ezen kívül tüskék szövik át a borítón látható képet.
Kedvcsináló
idézet:
„– Undorító rohadék vagy.
– Feltétlenül meg kell kérdezzem Tamlintól, hogy
ilyen hízelgéssel nyerted-e meg a szívét.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése