2017. március 23., csütörtök

JÖN - A víz mélyén

Sokat kellett várni Paula Hawkins új regényére, május elején pedig kiderül, megérte-e? A lány a vonaton szerzője világhírnévre tett szert, könyvét milliók olvasták, a regényből készült film is szépen szerepelt a mozikban. Most újabb thrillerrel rukkolt elő az írónő, A víz mélyén című könyv fülszövegének tanúsága szerint a nyomasztó hangulat folytatódik, és egy kis misztikum is keveredik a történetbe. A női lélek pedig most is a középpontban szerepel. 
Én kíváncsian várom az újabb sikergyanús sztorit, a címről pedig csak annyit, voltak, akik arra számítottak, hogy a Lány a vízben lesz a címe.


Tartalom:


A ​várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg – és hoz felszínre.
Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése