
Tartalom:
Sophie és Agatha jó barátnők; a következő
tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és
Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból
tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb
lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott,
hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín
ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért,
ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók
Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa
lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár,
gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért
természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe
kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen
ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből
a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.
Értékelés:
Mindenkinek meg kell találnia a saját meséjét ahhoz,
hogy a sorsát elfogadhassa. Ez sokszor csak viszontagságos úton
lehetséges, ráadásul az sem biztos, hogy kibékülünk a nekünk
szánt happy enddel. Az a boldog vég pedig csak a jók számára
tartogat túlélést, de mi történik a galádokkal? Az ő
boldogságuk miért nem garantált? Hiszen akkor mindenki csak a Jók
iskolájába szeretne járni! Vagy most végre a Rosszak
diadalmaskodnak? A végkifejlet is tartogat meglepetéseket, ráadásul
Iacopo Bruno illusztrációit sem érdemes kihagyni.
Agatha: Külsejében
Rossz, jellemében Jó.
Sophie: Jellemében kissé galád, külleme viszont csodás.
Tedros: Nem az eszükért szeretik a lányok a szőke hercegeket.
A fekete ruhákat viselő, kissé magának való Agatha nem új keletű karakter, a tiniregények főszereplőit is róla mintázzák. A sok gúnyos megjegyzés már megedzette a lelkét, de a rút kiskacsa a szíve mélyén egy gyönyörű fehér hattyú, aki előbb-utóbb szárnyra kel.
Sophie: Jellemében kissé galád, külleme viszont csodás.
Tedros: Nem az eszükért szeretik a lányok a szőke hercegeket.

A fekete ruhákat viselő, kissé magának való Agatha nem új keletű karakter, a tiniregények főszereplőit is róla mintázzák. A sok gúnyos megjegyzés már megedzette a lelkét, de a rút kiskacsa a szíve mélyén egy gyönyörű fehér hattyú, aki előbb-utóbb szárnyra kel.
Ha már a tiniregényeknél maradunk, akkor mindig van
egy szépséges bálkirálynő, aki számára csak a tükörben
látható személy az egyetlen elfogadható személyiség. Szeret
maga mellett tartani egy kissé rút, ám annál okosabb alattvalót,
és az iskola csődörét is meghódítja. Nos, a lány, akire mindez
jellemző: Sophie.
Számomra a legnagyobb csalódás Tedros, aki szinte
naponta változtatja a véleményét a két lány között. Rendkívül
befolyásolható személyiség, az igaz szerelem számára egy eléggé
ingoványos terep. Hol ezt a lányt, hol azt a lányt tartja a
hercegnőjének. A történet következő részében remélem, hogy
férfiasabban viselkedik.
Iskolamester:
Kezdettől fogva ellenszenves figura, titokzatossága idegölő.
Az iskola tanárai mind-mind furcsa alakok, de a
leghátborzongatóbb talán az Iskolamester, akit senki sem ismer, de
mégis mindenhol ott van.

Negatívum: Szerintem sok felnőtt számára befogadhatatlan a történet.
A könyv borítója az anime stílus jegyeit hordozza. Manga figurákra hasonlít, ahogy a két lányt ábrázolták. A hattyúk jelképezik az iskolák jó és rossz oldalát, valamint a lányok alakja mögött felsejlő épületek stílusa, környezete is sejteti, ki melyik iskolához tartozik. Középen az intézmények címere látható.
Kedvcsináló idézet:
„A Rosszak Iskolájában nem látták szükségesnek eldönteni, mik a „fiú” képességek és mik a „lány” képességek. De itt, a Jó tornyaiban a fiúk kardvívást gyakorolnak, miközben a lányok kutyaugatást és bagolyhuhogást tanulnak. Nem véletlen, hogy a hercegnők olyan tehetetlenek a mesékben…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése