2017. május 25., csütörtök

JÖN - Bitó és borostyán

Nagy rajongója vagyok Ambrózy báró eseteinek, és külön öröm számomra, hogy ismét egy kis kiegészítő novellán dolgozott Böszörményi Gyula. A Könyvmolyképző június 8-án jelenteti meg a Bitó és borostyán című kötetet. A történet a sorozat harmadik részének ideje alatt játszódik. Aki olvasta az Ármány és kézfogót, az tudja, hogy volt egy hosszú vonatút, amelyet nem részletezett a szerző. Nos, nem véletlenül, hiszen ezen az utazáson sem maradtak felderítetlen bűntény nélkül Miliék. Hogy miként sikerült megoldani a bűnesetet, az hamarosan kiderül, csak győzzük kivárni a megjelenését!

Tartalom:


A hölgyé a terep!
1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.
Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése