2017. május 23., kedd

PREMIER - Sz mint szűz

Kicsit bajban vagyok a nemrégiben megjelent LOL-könyvvel. Azt előre kell bocsátanom, hogy Kelly Oram az egyik legjobb szerző ebben a műfajban. Az Sz mint szűz című regényét még nem olvastam, de így első ránézésre azért vannak fenntartásaim. Elsőként a történet címe sem nyűgözött le, másodsorban pedig a borító sem nyerte el a tetszésemet. 
A történet, ami talán rendhagyónak számít, és remélem, hogy így a lényegét tekintve nem fogok csalódni. Eléggé egyedinek számít manapság, ha egy fiatal lány úgy dönt, a házastársának tartogatja szüzességét. Persze nem egyedi eset, láttunk már ilyet, de mindenképpen vonzónak számít a téma. Az, hogy sikerül-e az eredeti elhatározás, a könyvből majd kiderül, de számomra egy ilyen típusú történetnél elengedhetetlen a humor, amely eddig is jellemezte a szerző regényeit. 

Tartalom:


Szűznek lenni szívás. Valerie-t eddig is sokan hülyének nézték, amiért a házasságig várni akar a szexszel, az viszont már nagyon gáz, hogy emiatt a pasija szakít vele, Val nyilvános kiborulása pedig felkerül a YouTube-ra. De a lány kitart az elvei mellett, és ha már úgyis milliók röhögnek rajta, elindítja a „V mint vigyázz a szüzességedre!”-kampányt, ami pillanatok alatt országos méretűre nő. A szívdöglesztő rocksztár, Kyle Hamilton is hall Valerie fogadalmáról, és mindent elkövet, hogy a lány khm… meggondolja magát. Ellenállni „Az év legszexibb pasijá"-nak, amikor hódító üzemmódba kapcsol? Sok sikert, Szűz Val!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése