
Kedvenc idézet:
„Percy ellenben ünnepélyesen kezet nyújtott
Harrynek, mintha most találkozna vele először, és így szólt:
– Harry, örülök, hogy látlak.
– Szia, Percy – felelte visszafojtott nevetéssel
Harry.
– Remélem, jól vagy – biccentett nagy komolyan
Percy, miközben kezet ráztak. Harry úgy érezte, mintha a
polgármester fogadásán lenne.
– Igen, köszönöm…
– Harry! – Fred befurakodott bátyja elé, és
mélyen meghajolt. – Kimondhatatlan gyönyör viszontlátni téged,
kedves barátom…
– El vagyok bűvölve! – tódította George, és
Fredet félrelökve megragadta Harry kezét. – Őszinte hódolatom,
öreg cimbora!
Percy összevonta a szemöldökét.
– Elég volt, fiúk! – szólt rá az ikrekre Mrs
Weasley.
Fred rámeredt az anyjára, mintha most venné csak
észre, hogy ott van, és most az ő kezét ragadta meg.
– Anya! Szóhoz se jutok az örömtől!”
Ha megkérdezik, a sorozatból melyik a kedvenc filmem,
akkor elsőként az azkabani fogolyt említem. Azóta nem számoltam
hányszor néztem meg ezt és persze a többi epizódot, de az első
találkozás mindig nyomot hagy az emberben. A dementorok
megjelenésével, a komorabb képi világgal már korántsem
gyerekmese látszatát kelti a film sem.
A Harry Potter és a bölcsek köve, valamint a Harry Potter és a titkok kamrája után nem kérdés, hogy ezt a könyvet
is el kell olvasni. Még nem ölt gigászi méreteket az oldalak
száma, akár egy nap alatt végig lehet pörgetni, annyira
olvastatja magát. A Sötét Nagyúr személye ebben a kötetben
kissé háttérbe szorul, az azkabani börtön egyik foglyának
szökése jelen pillanatban nagyobb veszélyt jelenthet Harry-re, aki
egyre többet tud meg elhunyt szüleiről, azok barátairól és a
bosszú érzése mind jobban előtérbe kerül. A Hermione birtokában
lévő időnyerővel, és a dementorok legyőzésével a fiataloknak
két életet is sikerülhet megmenteniük. Nem csekély a feladat, de
Harry, Ron és Hermione az első két évben már megedződtek a
Roxfort falain belül, így bátran vállalják az újabb kihívást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése