Anne Eliot: Toplistás szerelem

Szerettem volna szeretni, de az utolsó szó elolvasása után csak egy megkönnyebbült sóhajra futotta. Az nem lett volna baj, ha kiszámítható, klisés és giccses a történet. Olvastam jó néhány ilyet, de a bugyuta párbeszédek, a valószerűtlenül megtörtént balesetek, a logikátlan történetmesélés miatt nálam megbukott ez a LOL-könyv. Utálom, hogy le kell húznom, mert örülök, hogy egyre több fiataloknak szóló regény jelenik meg. Úgy tűnik a mennyiség most a minőség rovására ment.

Tartalom:

Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek…

De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava!

Értékelés:

Ez a regény volt a harmadik LOL-könyv, amelyet elolvastam, az előzőek pedig kifejezetten tetszettek, így nagy kedvvel vetettem bele magam a történetbe. Az alapsztori ugyan lerágott csont, gyakori tiniálom és fanfic-ek sora bizonyítja, mennyire rajonganak a lányok a sztárok figyelméért. Hogy őszinte legyek, ez még egy tini tollából is gyenge teljesítmény lenne, kár volt pazarolni a papírt. A regény főhősei, a rocksztár fiú, aki férfiasnak volt jellemezve és a tinilány, aki különcnek volt beállítva. De a fiú nem volt férfias, a lány pedig minden volt, csak nem különc.

Vere: Kontyos, alacsony, pirulós és sokat sírt. Kb. ennyi derült ki róla.

Hunter/Dustin: Az álcája röhejes, amúgy nem éreztem a tesztoszteron jelenlétét.

Curtis: Az elején egész szimpatikus volt, persze kiderült, csak a lány látta annak.

A legtöbb ifjúsági regényben félénk, pirulós, kissé különc lányok állnak a középpontban. A szerző hiába állította be ilyennek Vere-t, a történetbeli tettei nem ezt adták vissza. Még a neve is béna, a kontyolt haj problematikáját pedig egyáltalán nem értettem.

A tinédzserek álma Hunter, akit depressziós kirohanását követően vidékre száműznek. A beilleszkedését segíti álmai netovábbja, Vere. A lány segíti álcázni a fiút, cserébe a srác gyakorlati tanácsokat ad, hogy a csaj becserkészhesse a focicsapat sztárját. Még a csókolózós jelenet sem dobogtatja meg az ember szívét.

Azt gondoltam, méltóbb ellenfél válik Curtisből, de még ezt sem sikerült jól megoldania az írónak. Egy agyatlan bunkó vált belőle, pedig az elején biztató volt, ahogy Vere-hez viszonyult. A végén szinte igazi zombivá vált, csoda, hogy járni tudott, annyiszor leütötte a lány (még ez is! Abszolút valószerűtlen!).

Pozitívum: Sajnos nem sok, talán, hogy nincs folytatása.

Negatívum: Nem szeretek negatív kritikát írni, de most kénytelen voltam.

Kedvcsináló idézet:

„Hunter elhúzta a száját, megcsóválta a fejét, és Charlie felé fordult.

- Szándékosan gyötör a csaj? A GuardeRobe csak az USA-ban hatmillió albumot adott el tavaly, erre ő két nap elteltével ismer fel valami kukoricapehelyről, ami jó eséllyel mérgező. Haver, fogadd részvétemet! Elképesztő húgod van.”