Nem leszek az írónő nagy rajongóra – ez most
már biztosan látszik. A Legdrágább mostohabátyám után a
Jake megadja magát sem nyerte el a tetszésemet. Nem arról
van szó, hogy olvashatatlan lenne, ráadásul drámai jelenetekből
is kijutott bőven, de valahogy mégsem sikerült közel férkőznie
a szívemhez. Sajnálom, hogy nem hozta az elvárt szintet, szerettem
volna kikapcsolódni. Ehelyett viszont folyamatosan azon agyaltam,
mit olvassak, miután ezzel végeztem? Szerintem ez nem volt jó
előjel.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New adult. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New adult. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. március 1., csütörtök
2018. február 20., kedd
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)
Egy jól kitalált karakter viszi a vállán az egész
történetet, így nálam a kedvencek körébe lépett a sorozat.
Majdnem egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ekkora rajongással
olvassak egy könyvet. Már az első regény is figyelemre méltó
volt, viszont a Köd és harag udvara messze túlszárnyalta a
bevezető kötet színvonalát. Nem hibátlan a könyv, a szerző,
Sarah J. Maas még mindig nem az első számú kedvencem, de Rhys
karaktere minden botlást feledtetett. Rajongva várom a harmadik
rész magyar fordítását, reméljük, év végére kiadják.
2018. január 31., szerda
Colleen Hoover: Confess – Vallomás
Felesleges hasonlítgatni bármelyik regényhez, mert
Colleen Hoover megint egyedi hangvételű történetet alkotott. Az
eddig olvasottak közül nem ez volt a legjobban sikerült munkája,
de ettől függetlenül most is árgus szemekkel vártam a
végkifejletet. Mindig, így ebben a könyvben is van egy (vagy több)
csavar, amely során átértékelődnek az addig olvasottak. A
könnyed, romantikus történet egyből átvedlik valamiféle
életszagú, olykor keserédes, de mindenképpen valódinak tűnő
helyzetbe.2018. január 17., szerda
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Nincs két egyforma Colleen Hoover regény, ezt most
már biztosan kijelenthetem. A romantika mindegy könyvében adott,
de mindig más-más úton találják meg a szereplők a boldogságot.
Rögös utak ezek, talán az egyik legnehezebb ennek a történetnek
a szereplőit sújtja. Ahogy a könyvben is olvasható, nincsenek
rossz emberek, csak rossz dolgok történnek velük. Hinni akarjuk,
hogy ez történik azokkal, akik aljas cselekedetekre vetemednek. De
szerintem nem lehet mindig mentséget keresni. Nagyon szép történet
ez, szívből ajánlom mindenkinek.2018. január 9., kedd
Elle Kennedy: The Score – A pont (Off-Campus 3.)
Komolyan mondom, egyre jobban szeretem ezt a
sorozatot! A jégkorong valahogy soha nem tartozott a kedvenc
sportágaim közé, de ezek a fiúk, no és a barátnőik tényleg
megkedveltetik velem. Már a harmadik könyvet olvastam el a Briar
hokicsapatáról, és tűkön ülve várom a negyedik részt. Persze
továbbra is vajh mi keveset tudok a jégkorong szabályairól, de a
fiúk magánéletéről annál többet. Szerintem mindenki nagyon
várta a szívtipró Dean sztoriját, hát azt kell mondjam, megérte
várni, az ő története is szívszaggatóra sikerült.
2017. december 22., péntek
Erin Watt: Megtört herceg (A Royal család 2.)
Egy kicsit megtört a varázs, a Royal fiúk csillaga
már nem olyan fényes, mint a kezdő kötetben. Jobban megismerjük
Reedet, a fiú félelmeit, vágyait, de ugyanakkor a kemény kötésű
csávó is egy kissé háttérbe szorul. Egy érző lelkű fiatal
kerül előtérbe, aki bizonytalan, fél az ismeretlentől, csakúgy,
mint kortársai. Sokkal több a fájdalom, a szenvedés, egy helyben
toporgunk, hogy aztán megint legyen egy adrenalinnövelő
végkifejlet. Nem mondom, hogy rossz volt, mert hazudnék, várom a
következő részt, ám maradt bennem hiányérzet.
2017. december 17., vasárnap
Kylie Scott: Deep – Tónus (Stage Dive 4.)
Felemásra sikerült ez a befejezés, a Stage Dive
zenekar tagjai közül eddig Ben volt a legkiegyensúlyozottabb
figura, és az ő története most nem tudott levenni a lábamról.
Ez a sorozat amúgy is hullámvasút, szerintem jó, hogy csak négy
fős az együttes, mert most kiszállhatunk a kocsiból. Nekem Jimmy
könyve tetszett a legjobban, azt követte David, a legvégén Mal
kullog, így ez a regény az utolsó előtti az általam felállított
rangsorban. Felbukkantak a könyvekben új szereplők, amelyek
ácsingóznak a folytatásért. No, majd meglátjuk...2017. november 22., szerda
Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés
Sokáig halogattam, hogy visszatérjek a Maddox
famíliához, és nem volt akkora a katarzis, mint azt a Gyönyörű
sorscsapásnál éreztem. Kellemes olvasmányélmény, de semmi több,
nincs is késztetés bennem, hogy azonnal befaljam a következő fiú
történetét. Lehet, túl sokáig vártam, és elillant az élmény,
vagy talán tényleg nem volt olyan eredeti a történet. Ki tudja? A
lényeg, hogy egynek elment, jól szórakoztam, de számomra az
eredeti sztori lesz a favorit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



