2017. december 22., péntek

Erin Watt: Megtört herceg (A Royal család 2.)

Egy kicsit megtört a varázs, a Royal fiúk csillaga már nem olyan fényes, mint a kezdő kötetben. Jobban megismerjük Reedet, a fiú félelmeit, vágyait, de ugyanakkor a kemény kötésű csávó is egy kissé háttérbe szorul. Egy érző lelkű fiatal kerül előtérbe, aki bizonytalan, fél az ismeretlentől, csakúgy, mint kortársai. Sokkal több a fájdalom, a szenvedés, egy helyben toporgunk, hogy aztán megint legyen egy adrenalinnövelő végkifejlet. Nem mondom, hogy rossz volt, mert hazudnék, várom a következő részt, ám maradt bennem hiányérzet.

Előzmény: 


Tartalom (!spoiler!): 

Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.
Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.
Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.
Talán igaza van. 

Értékelés: 

Új színt hozott a young adult regények világába az Erin Watt néven elhíresült szerzőpáros. Szerintem elmosódtak a határok a fiataloknak szóló, és a fiatal felnőtteknek íródott könyvek között, ráadásul ez a történet akár a rázós kategóriába is sorolható, ha már a Könyvmolyképző Kiadó regényéről beszélünk. A Papír hercegnő alapvetően Ellát helyezte egy számára kényelmetlen, de az olvasók által áhított luxus környezetbe. A Megtört hercegben pedig az elkényeztetett Reed kényszerült egy tőle idegen, érzelmekkel teli szituációba. 

Reed: Hellyel-közzel már elfogadható a karaktere, jobban tetszett, mint korábban. 
Ella: Most sok volt a nyafogása, érződött, hogy most nem ő a középpont. 

Az első részben valahogy nem tudtam megkedvelni Reed karakterét, nem éreztem hitelesnek az előrevetített rosszfiú imázst. Ahogy a közepébe gázoltunk a történetnek, kezdett összeállni a srác, kézzelfoghatóbb, emberibb alakot öltött. Egyre inkább közelít az áhított álompasi felé.
Ella viszont mindinkább távolodik az első részben felvázolt vásott kölyök karakterétől. Szépen beilleszkedik az új környezetébe, szerintem hamarosan el is felejtjük, honnan jött, mi mindent élt át. Ez nem kimondottan előnyös, mert a lány személyisége vitte a vállán az első könyv sikerét. 

Easton: Halványabb az első részhez képest, már csak árnyéka önmagának. 
Brooke: Royal apuka barátnője kiérdemli a legnegatívabb hős díját. 

Az első részben Reed öccsét bírtam a legjobban. Easton most is vicces, és aranyos, de már kevésbé érzem benne a vadócot.
A fiúk mostohaanyja szeretne lenni Brooke. Már a kezdet kezdetén gyűlöltem, nem értettem Ellát, miért olyan jóindulatú vele. Nem érdemel könyörületet. 

Pozitívum: Nagyon gyorsan érkezett a folytatás, hála a kiadónak. 
Negatívum: A harmadik részről még nincs kézzelfogható hír. 

A könyv borítója igazodik az első rész fedlapjához. Míg a Papír hercegnő borítóján tiara, addig a Megtört hercegén korona díszeleg. Persze ez az ékesség is meglehetősen egyedi, én leginkább egy zselés anyagból készült rajznak látom. Biztosan van neve ennek a technikának, de a képzőművészet nem az erősségem. 

Kedvcsináló idézet: 



„– Én végeztem a játszmákkal, Ella. Számomra nem létezik másik lány ezen a világon. Ha beszélni látsz az egyikkel, akkor tudd, hogy rólad beszélek. Ha sétálni látsz az egyik mellett, akkor tudd, hogy azt kívánom, bárcsak te lennél az – lép felém. – Te vagy nekem az egyetlen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése