Stephenie Meyer: A burok

Sokkal jobban tetszett, mint a film, mégis voltak nehéz pillanatok, mikor az álmosság és az unalom majdnem legyőzött. Jól felépített történetről van szó, de a sok körülményes leírás és magyarázat, a két főszereplő közötti belső vívódás esetenként annyira hosszadalmas, hogy csak győzze kivárni az ember, mikor lesz valamilyen akció a regényben. Kissé felemásak így az érzéseim, mert olykor szerettem a sztorit, máskor pedig alig vártam, hogy a végére érjek. Eljött az utolsó oldal is, bár jóval később, annál, mint eredetileg terveztem...

Tartalom (spoilerveszély!):

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.

Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.

Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.

Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Értékelés:

Szerettem Stephenie Meyer vámpíros sorozatát, ezért is vettem a bátorságot, hogy elolvassam sci-fi történetét. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a filmet már korábban láttam, így nehéz volt elvonatkoztatni a szereplőktől, pedig muszáj volt, mert sok közük nem volt filmbeli megformálójukhoz. Az egész könyv szerkezete, a világfelépítés első osztályú. Amivel bajom volt az a sok felesleges leírás, a rengeteg vívódás a Mel testébe költözött Vanda részéről. Ettől függetlenül a karakterek jól sikerültek, szerintem tükrözik egy hasonló élethelyzet emberi megnyilvánulásait.

Vanda: Sokat látott idegen, aki gyámoltalan az emberek között.

Ian: Szimpatikus férfiideál, nincs agyonreklámozva, hogy mekkora macsó.

Mel: Nem kimondottan szimpatikus, számomra ő volt a betolakodó.

Jared: Hiába dicsőítették, nem nyerte el a tetszésemet.

Sokszor idegesítően hosszúra nyúlt egy-egy monológja Vándornak/Vandának, ettől függetlenül szerethető karakter volt, annak ellenére, hogy a földet elfoglaló, betolakodó faj egy példánya. Egy nebáncsvirág, aki mindenből a legjobbat szeretné kihozni, és a legnagyobb áldozatra is képes lenne embertársaiért.

Bár nem indult jól a kapcsolatuk, de az Ian-Vanda páros nagyon szerethető. Nekem kicsit furcsa volt, hogy a férfi el tudott vonatkoztatni a testiségtől, és a lánynak csupán a lelkét is képes volt szeretni, de ilyen kis malőröket még el tudtam viselni a történetben.

A test, azaz Melanie egy harcias kis fúria, aki a végére mégiscsak megkedvelte „albérlőjét”, ám a regény nagy részében útjába áll minden szépnek és jónak, ami Vandát érhetné. Kettejük párbeszéde, Mel kirohanásai, Vanda szélmalomharca az olvasót is eléggé lefárasztja.

Az egekig magasztalt Jared, Mel szerelme, aki jóval idősebb a lánynál, úgy üti-vágja az imádott testet, mintha soha semmi köze nem lett volna hozzá. Kicsit furcsálltam, hogyan tud elvonatkoztatni attól, hogy Mel testét kínozza, miközben a benne lakozó Vandát (és vele együtt Melt is) bántja. Ez az elvakultság engem végig zavart.

Pozitívum: A színvonal nekem megfelelt, egyedi volt a történet.

Negatívum: Nagyon lassan haladtam, heteknek tűnt, mire elolvastam. (És ez igaz is.)

A könyv borítója szerintem jól sikerült, az olvasóra tekintő szemben megcsillan az ezüst karika. Ez jelképezi, hogy az emberi testet elfoglalta egy földön kívülről érkezett lélek. Kissé talán gonosznak hat a tekintet, pedig a lelkek jó szándékúak (leszámítva, hogy elfoglalják az ember testét, és átveszik az emlékeiket, az életüket).

Kedvcsináló idézet:

„Először azon lepődtek meg, hogy nem válaszolok, most meg azon, hogy igen. Az embereket egyszerűen képtelenség boldoggá tenni.”

A regényből készült filmet 2013-ban mutatták be: