Amy Harmon: Arctalan szerelem

Bevallom, megindított a regény, többször küzdöttem a könnyeimmel, a torokszorító érzés a történet előrehaladtával folyamatosan visszatért. Majd elengedtem a könnyeimet, legyőztek az érzelmeim, és akkor eszembe jutott az Arctalan szerelem egyik kulcsmondata: A küzdelem maga a győzelem! Nyertesnek érzem magam, hogy egy ilyen sokoldalú, tiszta érzelmeket közvetítő könyvet tarthattam a kezemben. A polcon előkelő helyre szánom, azon kevés regények mellé, amelyek újraolvasást érdemelnek.

Tartalom:

Ambrose Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is.

Értékelés:

Egyszerű történet, hétköznapi szereplőkkel, akiket ugyanúgy érint gyász, szerelem és barátság mint bármelyikünket. Egyesek többet kapnak ebből vagy abból, míg mások csak később találkoznak ezekkel az érzésekkel. A gonoszság nemcsak a háború velejárója, akár a szomszédban is felütheti a fejét. A bajtársiasság, a hősiesség szintén nemcsak a hadszíntéren van jelen, az unokatestvéred is bemutathatja. Amy Harmon szereplői megjárják a mennyet és a poklot, és megküzdenek a saját démonaikkal. Bátor regény hősökkel, igaz barátokkal, életre szóló szerelemmel.

Fern: Imádni való kiscsaj tele komplexusokkal, a rút kiskacsából hattyú lesz.

Ambrose: Hiába a külső szépség, ő már kezdettől fogva a belső sármjával hódít.

Igazi álmodozó Fern, aki minden szerelmes regényébe álmai férfiját, az iskola birkózócsapatának sztárját képzeli. A valóságban kacifántos úton találkoznak, nem tűnik kölcsönösnek a vonzalom, de a lány nem csügged, és ez a kitartás, a nehéz helyzetekből való kilábalás teszi feledhetetlenné alakját.

Ambrose a szépsége ellenére sem hivalkodik külsejével, sokkal befelé fordulóbb, mint azt sokan gondolnák. Barátai felnéznek rá, vakon követik bárhova, még a háborúba is vele tartanak. Amikor a srác arcát eltorzítja egy bomba, akkor mutatkozik meg igazán, hogy nincs különbség a szép és a csúnya arcú Ambrose között.

Bailey: Testi fogyatékossága ellenére is tartalmas életet él, a lehetőségeihez mérten.

Fern unokatestvére, lelki társa a kerekes székbe kényszerült Bailey, aki egy láthatatlan hidat képez a lány és Ambrose között. Szó sincs tudatosságról, ő csupán felnéz a sportoló srácra, Fern pedig csecsemő kora óta a barátja. Az ő hármasuk, Bailey feszültségoldó személyisége nagyban meghatározza a regény hangulatát.

Pozitívum: Csak dicsérni tudom, ahol lehetőségem lesz rá, ajánlani fogom!

Negatívum: Rövidnek éreztem, de ez nem hiba. Többet akartam a kisváros életéből.

A könyv borítója letisztult, azt a hétköznapi szépséget közvetíti, amilyen maga a regény. A lány a szélfútta vörös tincseivel Fern, de csupán az arcának egyik fele látszik, ez pedig Ambrose eltorzult arcát szimbolizálhatja. Nem hibázott most sem a Twister Media, úgy tűnik amihez nyúlnak, az csak jó lehet!

Kedvcsináló idézet:

„– Dan Gable-nek hívják a macskádat?

– Bezony. Dan Gable Sheen. Tizenhárom éves korom óta nevelem. A szülinapomon anya elvitt minket egy farmra Fernnel, és mindketten választhattunk magunknak egy cicát. Fern Nora Robertsnek nevezte el a sajátját.

– Nora Robertsnek?

– Ja. Valami írónő. Fern imádja. Sajnos teherbe esett, és szülés közben meghalt.

– Az írónő?

– Nem, a macska! A kiscsajnak nincs szerencséje az állatokkal. Elhalmozza őket a szeretetével, azok meg hálából meghalnak. Nem tanulta meg, hogy néha jobb játszani az elérhetetlent.”