Kicsit gyászoltam, amikor befejeztem a könyvet,
mert apránként olvastam, kiélveztem minden betűjét, és most el
kell engednem. A szívemhez nőttek a szereplők, a szerző stílusa,
az időutazás problematikája pedig engem is gondolkodásra
ösztönzött. Bevallom, jelenleg kicsit sem örülnék, ha időutazó
lennék, mert a sorsunk megváltoztathatatlan, a sebeket pedig újra
és újra feltépi az önkéntelen találkozás. A filmet már
korábban láttam, de a nyomása sem ér a könyv egyediségének.
Tartalom:
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt,
és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és
Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel
született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban
visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt
és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát,
meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra,
sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik
legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva
meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak
normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek.
Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani
nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és
felejthetetlen.
Értékelés:
Kicsit tartottam a felváltva mesélős koncepciótól,
de cseppet sem volt zavaró. Az időben való ugrálást is hamar meg
lehetett szokni, és csak ámultam és bámultam, hogy mennyi
probléma adódhat egy-egy időutazás során. Már-már riasztónak
hat, mennyire kiszolgáltatottá tette Henryt a betegsége. A férfi
csak 28 éves korában találkozik először az akkor 6 éves
Clare-rel, akinek viszont onnantól az egész életét meghatározza
a várakozás. Ezért is viseli a regény Az időutazó felesége
címet, mert a történet a nő megpróbáltatásait is bemutatja a
férfié mellett.
Henry: Nagyon
magányos Clare nélkül, de vele megtalálja az otthonát.
Clare: A
várakozásokkal teli évek ellenére megbékél a sorsával.
Az időutazásnak nem sok előnyét élvezheti Henry, a
kellemetlen újbóli találkozások, a kiszolgáltatottság, a
félelem jellemzi ezeket az utakat. Csupán egyetlen fény van az
irányíthatatlanná vált életében, Clare, akihez mágnesként
vonzza az idő, újra és újra felbukkan az életében, különböző
időpontokban.
A nő helyében én biztosan megbolondultam volna. Az a
rengeteg várakozással teli év, a bizonytalanság felemészthette
volna a kapcsolatukat, de Clare kézben tartotta a dolgokat, és
bízott az ösztöneiben. Amikor a sors egymás mellé rendelte őket,
mindketten megtalálták a boldogságot. De mennyi időt szán nekik
a sors?
Gomez: Reménytelenül
szerelmes Clare-be, de jó barátja Henrynek.
Alba: A közös
gyermek kacifántos úton fogant, különleges életet szánt neki a
sors.
Számomra nem volt szimpatikus Gomez, aki, ha tehette
volna minden adandó alkalommal rávetette volna magát Clare-re.
Henryt viszont kedveli és segíti.
Clare és Henry gyermekéről szerettem volna többet is
megtudni, az a néhány jelenet keveset mutatott meg a kislány
értékeiből.
Pozitívum:
Nagyon egyedinek és a szívemhez közel állónak éreztem a
stílusát.
Negatívum:
Visszagondolva, még sok apró részlet rejtve maradt az olvasó
előtt.
Audrey Niffenegger regényéből 2009-ben film készült,
én akkoriban meg is néztem, annak ellenére, hogy nem olvastam a
könyvet. Nem érintett meg túlzottan, de most, hogy elolvastam,
lehet egy újrázás megérett. Igaz, a szereplőkkel nem vagyok
kibékülve, nekem Eric Bana és Rachel McAdams nem Henry és Clare.
Kedvcsináló
idézet:
„Amikor az ember együtt él egy asszonnyal, mindennap
tanul valamit. Eddig azt tanultam meg, hogy a hosszú haj egy
szempillantás alatt eltömi a zuhany lefolyóját; hogy nem
ajánlatos az újságból kivágni semmit, amíg a lapot nem olvasta
a feleséged, még ha az illető újság egyhetes is; hogy
kétszemélyes háztartásunkban én vagyok az egyetlen, aki
háromszor egymás után hajlandó vagyok ugyanazt vacsorázni
duzzogás nélkül; és hogy a fejhallgató arra való, hogy a
házastársat megóvja házastársa zenei túlzásaitól.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése