Lucinda Riley: Orchideaház

Két legyet üt egy csapásra, a keleti kultúra és a konzervatív Európa hívei is megtalálják számításukat. A helyszínek mellett az idősíkok is változnak, a II. világháború előestéje és utóhatásai, valamint a jelen között rajzolódik ki egy nagyívű családregény, amelyben meglepő fordulatok, családi kötelékek, elhallgatott titkok kerülnek napvilágra. Vannak kifejezetten ellenszenves főszereplői is a történetnek, bár az sem mindegy, hogy kinek a szemszögéből látjuk a történetüket.  

---

 Tartalom (!spoiler!): 

Az angliai Norfolkban elterülő Wharton Park Julia Forrester gyermekkorának színhelye volt, ahol évről évre szeretett nagyszüleivel töltötte a nyarakat. Julia csodájára járt a parkban lévő üvegháznak, amelyben a nagyapja értő gondoskodással nevelgette a világ minden tájáról származó, egzotikus orchideákat.

Julia évekkel később, egy tragédiát követően vigaszt keresve tér vissza Wharton Parkba; az üvegház egykori varázsát szeretné újra átélni, ám azt elhagyatottan találja. Itt botlik bele a park új tulajdonosába, a kedves és vonzó Kit Crawfordba, akinek a múltját szintén bánat és rejtély övezi…

Értékelés: 

Az Előszó kissé megrémített, mert egy keleti mesét vázolt fel és tudni kell rólam, hogy nem kifejezetten kedvelem ezt a ma oly’ divatos Távol-keleti kultúrát, életérzést feldolgozó irodalmat. De Thaiföld mellett aztán Anglia, a Dél-Francia vidékek is beköszöntek, így megbékéltem a helyzettel. Sok főszereplős, eltérő nézőpontú és ráadásul több idősíkon haladó történetről van szó. A könyv végére nagyjából minden kérdésre választ találunk, de nincs nagy katarzis. Az orchidea indaként szövi át a történetet és a szereplők szívét.

Julia: Elárvult fiatalasszony, mérhetetlen szomorúság jellemzi. 

A hivatásában tehetséges főszereplő feloldozhatatlan tragédiát hordoz magában, amely akadályt gördít a fiatal nő puszta létezése elé. Tart ez egészen addig, amíg egymásba nem gabalyodnak gyermekkori ismerősével. Persze mindenért meg kell küzdeni, a fiatal szerelmesek számára is göröngyös az út, súlyos titkokkal kikövezve.

Kit: Az egyik legkevésbé kidolgozott karakter, Julia támasza.

Az ő múltjáról derült ki számomra a legkevesebb, voltak apróbb titkok, csalódások, de ezek eltörpültek Julia terheltsége mellett. Kettejük találkozását követően a férfi is meglelte önmagát, megtalálta élete célját. A derült égbolt egy alkalommal befelhősödött, de hamar ismét egymásra találtak a szerelmesek.

Olivia: Különböző életszakaszaiban találkozunk vele, fiatalként, a háborút megélt fiatalasszonyként, illetve idősként. Egyfajta jellemfejlődést mutat be, hogyan válhat egy életvidám, szerelmes lányból megkeseredett öregasszony. Az évtizedek alatt elhallgatott titkok a jellemében mély nyomot hagytak. 

Harry: Felesége szemszögéből nézve egy tutyimutyi, életképtelen fickónak tűnik. Viszont a háborút túléli, Thaiföldön pedig kivirágzik, mint az orchidea. A valódi szerelmével való találkozó teljesen megváltoztatja az olvasó viszonyát a karakterrel. A kötelesség azonban a történelem viharaiban még mindig felülírhatja az érzelmeket. 

Lidia: Fiatalon bízik szerelmében, egy egész életre kihat ez az érzelem. A csalódást követően sem tud haragudni, fiatalon nehéz, de jó döntést hoz.

Elsie: Talpraesett, jóravaló leány, Olivia szolgálólánya. Nagyon vágyik a gyermekre, nem várt módon meg is kapja a boldogságot.

Bill: Elsie férje, élete párja. Legfontosabb számára a család boldogulása, de nem felejti el a barátság és bajtársiasság kötelezettségeit sem.

Pozitívum: Több évtized történelme, több kontinensen.

Negatívum: Végig szomorkás hangulatú.

A könyv borítóján egy melegház, ahol rózsaszínű orchideák élnek. Középpontban pedig egy nő, nem pontosan felismerhető, melyik főszereplőt tükrözi, de lehet pont ez a cél. Hiszen bármelyikük lehetne. A virág, mint szimbólum manapság hatásos a Velünk véget ér sikere után.

Kedvcsináló idézet:  

„Sokkal jobb az olyanok hallgatása, akiknek a társaságát élvezed, mint az olyanok állandó szövegelése, akik halálra idegesítenek.”

Az Úr sötét anyagai - új előzetes!

Sajnos az utóbbi időben kevesebb időm van olvasni (blogolni pedig még kevesebb), ettől függetlenül tervezem, hogy újabb értékelésekkel jövök majd. Ám addig is néhány kis szösszenet arról, mi minden foglalkoztat a könyvek világában.
Jelenleg is egy olyan könyvfolyamot olvasok, amelyből a Netflix készített sorozatot (ez a bizonyos Vaják), de erről majd később bővebben is jelentkezem.
Most viszont egy újabb előzetes jelent meg Philip Pullman Az Úr sötét anyagai sorozatából készített HBO-produkcióról. Én nagyon várom, hogy láthassam a filmsorozatot!

Penelope Ward: Jake Undone – Jake megadja magát

Nem leszek az írónő nagy rajongóra – ez most már biztosan látszik. A Legdrágább mostohabátyám után a Jake megadja magát sem nyerte el a tetszésemet. Nem arról van szó, hogy olvashatatlan lenne, ráadásul drámai jelenetekből is kijutott bőven, de valahogy mégsem sikerült közel férkőznie a szívemhez. Sajnálom, hogy nem hozta az elvárt szintet, szerettem volna kikapcsolódni. Ehelyett viszont folyamatosan azon agyaltam, mit olvassak, miután ezzel végeztem? Szerintem ez nem volt jó előjel.

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)

Egy jól kitalált karakter viszi a vállán az egész történetet, így nálam a kedvencek körébe lépett a sorozat. Majdnem egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ekkora rajongással olvassak egy könyvet. Már az első regény is figyelemre méltó volt, viszont a Köd és harag udvara messze túlszárnyalta a bevezető kötet színvonalát. Nem hibátlan a könyv, a szerző, Sarah J. Maas még mindig nem az első számú kedvencem, de Rhys karaktere minden botlást feledtetett. Rajongva várom a harmadik rész magyar fordítását, reméljük, év végére kiadják.

Andy Weir: Artemis

Irigylem Andy Weir főszereplőit, mert reális gondolkodásuknak köszönhetően a jég hátán is megélnének. Elég néhány szem krumpli, vagy egy hegesztő pisztoly, és a fizika törvényeinek ismeretében túlélik az apokalipszist. Mivel gőzöm sincs, van-e valóságalapja ezeknek a téziseknek, ezért hiszek az írónak, megkajálom a történetet, és még élvezni is tudom annak ellenére, hogy esetenként egy mukkot sem értek belőle. Az Artemisben kicsit furcsa volt a női karakter egy férfi szemszögéből, de biztos, vannak ilyen típusú lányok is.

Julie Klassen: A néma nevelőnő

Nincs szükség túlfűtött erotikára ahhoz, hogy működjön egy jó romantikus történet, ezt már Jane Austen is bizonyította. Szerintem méltó követője a 21. században Julie Klassen, aki az érzelmeket helyezi előtérbe, és a szemérmes angol szereplőit nagyon is emberi jellemzőkkel vértezi fel. A történelmi romantikus műfajt űzők egyik legjobbja manapság, és nekem a Jane Eyre-re hajazó történet is nagyon tetszett. Voltak izgalmas részek, bájos és érzéki jelenetek, de szerencsére nem hajlott el az erotika irányába.

Leiner Laura: Ég veled

Bajban vagyok Leiner Laura új sorozatával, mert más, és mégis ugyanolyan, mint az előzőek. Más, mert drámaibb a főszereplő élete, de ugyanazok a poénok, szituációk jönnek elő ismét. Ráadásul a humor szerintem veszített az erejéből. Persze, volt olyan helyzet most is, amikor jól szórakoztam, de az eddig sziporkázó szerző most kissé háttérbe szorult. Az alapötlet, mármint az iskolák versenye szerintem zseniális, én az illetékesek helyében elgondolkodnék valami hasonlón. Azt viszont nem tudom, tartja-e a magát a sztori három köteten keresztül.