Julie Klassen: A néma nevelőnő

Nincs szükség túlfűtött erotikára ahhoz, hogy működjön egy jó romantikus történet, ezt már Jane Austen is bizonyította. Szerintem méltó követője a 21. században Julie Klassen, aki az érzelmeket helyezi előtérbe, és a szemérmes angol szereplőit nagyon is emberi jellemzőkkel vértezi fel. A történelmi romantikus műfajt űzők egyik legjobbja manapság, és nekem a Jane Eyre-re hajazó történet is nagyon tetszett. Voltak izgalmas részek, bájos és érzéki jelenetek, de szerencsére nem hajlott el az erotika irányába.

Tartalom (!spoiler!): 

Olivia Keene épp egy lánynevelő intézetbe tart, hogy állás után érdeklődjön, amikor a kíváncsisága letéríti az útjáról. A környék egyik nemesi családjának otthonában ugyanis estélyt adnak, és a lány mindenáron vetni akar egy pillantást az előkelő társaságra, és ha szerencséje van, a birtok tulajdonosára is, akit valamiféle titokzatos, megmagyarázhatatlan kapcsolat fűz az anyjához. Balszerencséjére azonban rajtakapják, ahogy egy fa mögött rejtőzve véletlenül kihallgat egy bizalmas beszélgetést a ház ura és annak fia, az ifjú Lord Bradley között. Egy beszélgetést, amely, ha kitudódik, óriási botrányba keverheti a családot. Lord Bradley ezért úgy dönt, ő maga ajánl munkát a lánynak, hogy ott tartsa a birtokon, amíg meg nem győződik róla, hogy nem ártó szándék vezeti. A két fiatal közti kényszerű ismeretség lassan szerelemmé mélyül, a múltjuk azonban veszélyezteti a törékeny vonzalmukat. Vajon van esélyük a boldogságra, ha a titkaik napfényre kerülnek? 

Értékelés: 

Titkokból van bőven ebben a történetben, de ez teszi izgalmassá a cselekményt. A szegény ágrólszakadt lány, aki kényszerű némaságba burkolózik, kellőképpen felkelti a férfiak érdeklődését. Persze a szemérmesség korában szó sem lehet kicsapongásról, ledérségről, csupán a zárt ajtók mögött. Hiszen mindenkinek megvan a saját titka, elhallgatott hibája, amelyre természetesen mind-mind fény derül. Addig azonban, míg pont nem kerül a történet végére megismerjük a birtokot kívül-belül, a lakóival együtt. Vannak szimpatikus és ellenszenves karakterek, mint minden jó sztoriban. 

Olivia: Rendkívül tájékozott nevelőnő, saját iskoláról álmodik. 

Edward: Kezdetben ellenszenves, de a lány meglágyítja a szívét. 

A lány tudása a férfiakét meghazudtoló, de nem kérkedik elméje hatalmával. Szimpatikus női karakter, tudja, hol a helye, ugyanakkor kiáll a saját igazáért. Nem tipikus lázadó alkat, ennek ellenére határozottnak, összeszedettnek tűnik a legrosszabb pillanataiban is. Megérdemli a boldogságot, és a hőn áhított iskoláját.

Az ifjú lordért kezdetben nem rajongtam, kíváncsivá tett viszont, hogy ellenszenves viselkedése meddig tart ki, hiszen a lány elragadó személyisége mindenkit elbűvölt. A férfi sokáig tartotta magát, de az örökségét féltő nagy hatalmú urat is térdre kényszerítette az Oliviából áradó báj és kellem. 

Judith: Edward unokatestvére kedves ugyan, de nem nyerte el a szimpátiám. 

Lord Brightwell: Edward édesapja tipikus nagyapa karakter. 

Judith nevelt gyermekeit oktatja Olivia. Edward unokanővére lenyűgöző szépségű, ám van egyfajta romlottság a nőben.

Lord Brightwell a felesége halálát követően Oliviában lánya helyett lányát találja meg. Szoros a kötődés, de csupán baráti alapon. 

Pozitívum: Szeretem, hogy manapság is vannak ilyen bájos történetek. 

Negatívum: Számomra nincs benne negatív, nekem tökéletesen megfelelt. 

A könyv borítója tetszetősre sikerült, egy fiatal lány festett portréja látható. A hölgy átszellemülten olvasgat, miközben egy csokor frissen szedett virágot szorongat a kezében. Szerintem átadja a kor hangulatát, a borító pedig igazodik a General Press Kiadó Romantikus Regények sorozatához. 

Kedvcsináló idézet: 

„Olivia kinyújtotta maga előtt a lábát, és Edward megpillantotta kivillanó harisnyáját és karcsú bokáját. Elfordította róla a tekintetét. Nem az a fajta férfi volt, aki lopva egy pillantást vet egy nő lábára. Ezt megismételte magában még egyszer. Aztán még egyszer.”