Bán Mór - Karády Anna: Lillafüredi ​karácsony

Kicsit többre számítottam. A lillafüredi szállodai helyszín nagy kedvencem, de most ez sem tudott magával ragadni. Olvasható és hangulatos, de nekem összességében kevés volt.

Lucinda Riley: Orchideaház

Két legyet üt egy csapásra, a keleti kultúra és a konzervatív Európa hívei is megtalálják számításukat. A helyszínek mellett az idősíkok is változnak, a II. világháború előestéje és utóhatásai, valamint a jelen között rajzolódik ki egy nagyívű családregény, amelyben meglepő fordulatok, családi kötelékek, elhallgatott titkok kerülnek napvilágra. Vannak kifejezetten ellenszenves főszereplői is a történetnek, bár az sem mindegy, hogy kinek a szemszögéből látjuk a történetüket.  

---

 Tartalom (!spoiler!): 

Az angliai Norfolkban elterülő Wharton Park Julia Forrester gyermekkorának színhelye volt, ahol évről évre szeretett nagyszüleivel töltötte a nyarakat. Julia csodájára járt a parkban lévő üvegháznak, amelyben a nagyapja értő gondoskodással nevelgette a világ minden tájáról származó, egzotikus orchideákat.

Julia évekkel később, egy tragédiát követően vigaszt keresve tér vissza Wharton Parkba; az üvegház egykori varázsát szeretné újra átélni, ám azt elhagyatottan találja. Itt botlik bele a park új tulajdonosába, a kedves és vonzó Kit Crawfordba, akinek a múltját szintén bánat és rejtély övezi…

Értékelés: 

Az Előszó kissé megrémített, mert egy keleti mesét vázolt fel és tudni kell rólam, hogy nem kifejezetten kedvelem ezt a ma oly’ divatos Távol-keleti kultúrát, életérzést feldolgozó irodalmat. De Thaiföld mellett aztán Anglia, a Dél-Francia vidékek is beköszöntek, így megbékéltem a helyzettel. Sok főszereplős, eltérő nézőpontú és ráadásul több idősíkon haladó történetről van szó. A könyv végére nagyjából minden kérdésre választ találunk, de nincs nagy katarzis. Az orchidea indaként szövi át a történetet és a szereplők szívét.

Julia: Elárvult fiatalasszony, mérhetetlen szomorúság jellemzi. 

A hivatásában tehetséges főszereplő feloldozhatatlan tragédiát hordoz magában, amely akadályt gördít a fiatal nő puszta létezése elé. Tart ez egészen addig, amíg egymásba nem gabalyodnak gyermekkori ismerősével. Persze mindenért meg kell küzdeni, a fiatal szerelmesek számára is göröngyös az út, súlyos titkokkal kikövezve.

Kit: Az egyik legkevésbé kidolgozott karakter, Julia támasza.

Az ő múltjáról derült ki számomra a legkevesebb, voltak apróbb titkok, csalódások, de ezek eltörpültek Julia terheltsége mellett. Kettejük találkozását követően a férfi is meglelte önmagát, megtalálta élete célját. A derült égbolt egy alkalommal befelhősödött, de hamar ismét egymásra találtak a szerelmesek.

Olivia: Különböző életszakaszaiban találkozunk vele, fiatalként, a háborút megélt fiatalasszonyként, illetve idősként. Egyfajta jellemfejlődést mutat be, hogyan válhat egy életvidám, szerelmes lányból megkeseredett öregasszony. Az évtizedek alatt elhallgatott titkok a jellemében mély nyomot hagytak. 

Harry: Felesége szemszögéből nézve egy tutyimutyi, életképtelen fickónak tűnik. Viszont a háborút túléli, Thaiföldön pedig kivirágzik, mint az orchidea. A valódi szerelmével való találkozó teljesen megváltoztatja az olvasó viszonyát a karakterrel. A kötelesség azonban a történelem viharaiban még mindig felülírhatja az érzelmeket. 

Lidia: Fiatalon bízik szerelmében, egy egész életre kihat ez az érzelem. A csalódást követően sem tud haragudni, fiatalon nehéz, de jó döntést hoz.

Elsie: Talpraesett, jóravaló leány, Olivia szolgálólánya. Nagyon vágyik a gyermekre, nem várt módon meg is kapja a boldogságot.

Bill: Elsie férje, élete párja. Legfontosabb számára a család boldogulása, de nem felejti el a barátság és bajtársiasság kötelezettségeit sem.

Pozitívum: Több évtized történelme, több kontinensen.

Negatívum: Végig szomorkás hangulatú.

A könyv borítóján egy melegház, ahol rózsaszínű orchideák élnek. Középpontban pedig egy nő, nem pontosan felismerhető, melyik főszereplőt tükrözi, de lehet pont ez a cél. Hiszen bármelyikük lehetne. A virág, mint szimbólum manapság hatásos a Velünk véget ér sikere után.

Kedvcsináló idézet:  

„Sokkal jobb az olyanok hallgatása, akiknek a társaságát élvezed, mint az olyanok állandó szövegelése, akik halálra idegesítenek.”

Julie Klassen: A néma nevelőnő

Nincs szükség túlfűtött erotikára ahhoz, hogy működjön egy jó romantikus történet, ezt már Jane Austen is bizonyította. Szerintem méltó követője a 21. században Julie Klassen, aki az érzelmeket helyezi előtérbe, és a szemérmes angol szereplőit nagyon is emberi jellemzőkkel vértezi fel. A történelmi romantikus műfajt űzők egyik legjobbja manapság, és nekem a Jane Eyre-re hajazó történet is nagyon tetszett. Voltak izgalmas részek, bájos és érzéki jelenetek, de szerencsére nem hajlott el az erotika irányába.

RÁADÁS – Goriot apó

Megvezettem magam, mert újraolvasásnak indult, aztán kiderült, hogy én ezt annak idején jól elsinkófáltam. Totálisan újnak hatott a történet, így töredelmesen be kellett vallanom magamnak, én bizony ezt a kötelező olvasmányt kihagytam. Pedig Honoré de Balzac szerintem egészen jót alkotott, talán még tizenévesen is tetszett volna. Így negyvenhez közeledve, pedig abszolút fogyasztható. Voltak ugyan monológok, amelyek az esti(éjszakai) olvasás alkalmával kissé letompítottak, de ugyanakkor megrázó erejű az az önzetlen szeretet, ami a címszereplőt jellemzi.

Mary Nichols: Két világ

Olykor száraznak tűnő, tényszerű leírásokkal tarkított második világháborús romantikus történetet olvashat, aki Mary Nichols regényét választja. Nekem kimondottan tetszett a megközelítés, egy újabb szemszögből láthattam a második világégés tragédiáját. Egy lengyel pilóta és egy angol tanítónő segítségével ismerjük meg a történelem egy szeletét. Kettejük szerelmi története mellett a Varsóban élők szenvedéseiről, és a Londonból kitelepített gyerekek életéről is többet tudhat meg az olvasó.

Julie Klassen: A portréfestő lánya

Mintha Jane Austen vagy Charlotte Brontë visszatért volna, és a 21. században könnyen fogyasztható, igényes nyelvezettel élvezetes történelmi romantikust alkotott. Eddig nem olvastam Julie Klassentől, de ez a regény a rajongójává tett. A történet sem mindennapos, sokakkal ellentétben nekem nem tűnt túl klisésnek sem. Az tény, hogy a cselekményre és a párbeszédekre helyezi a fő hangsúlyt a szerző, csak minimális teret kap a szenvedély és az erotika. A középpontban a ROMANTIKA, csupa nagy betűvel.

Mary Jo Putney: Az amazon és a katona

A pocsék címválasztás ellenére egy szerethető történetet kaptam Mary Jo Putney-tól. Elájulva nem voltam, de korrekt a sztori, inkább kalandregénynek titulálnám, mint romantikus könyvnek. Szerintem egy kicsit eljárt felette az idő, a romantikus regények kedvelői több szenvedélyt kapnak a hasonló történetektől. Az írónő korábbi munkáit nem ismerem, így nincs viszonyítási alapom, de biztos vagyok benne, hogy nem ez a legjobb írása. A cselekmény és a helyszín egyébként érdekes, de mély nyomot nem hagyott bennem a sztori.