Paula Hawkins: A víz mélyén

Nem tudtam megkedvelni a karaktereket, és olvasás közben rájöttem, hogy Paula Hawkinsnak nem is célja, hogy szeressük a szereplőit. Így volt ez már előző regénye, A lány a vonaton esetében is. Senkiben nincs annyi jóság, hogy feledtetni tudja a sok rosszat. A ki nem mondott szavak, az el nem suttogott kérdések most is számtalan tragédiához vezetnek. A sok belső vívódás, kevés párbeszéd miatt kissé életszerűtlen. Valahogy elképzelhetetlen, hogy ennyi félreértés történjen, de ettől függetlenül sokan szeretni fogják ezt a regényt is.

Tartalom: 

A várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg – és hoz felszínre.

Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet. 

Értékelés: 

Nem sikerült a feszültségkeltés a folyó leírásával, a kísérteties neszek felidézésével. Ha ezen részek kitalálásakor Stephen King kezébe adta volna a tollat Paula Hawkins, akkor biztos, hogy lett volna néhány nyugtalan percem. Így kissé sivárnak hatott, kezdetben pedig kesze-kuszának. Az volt ugyanis a baj, hogy rengeteg szereplővel kellett pillanatok alatt megismerkednünk, és gőzöm sem volt, ki kinek a kicsodája. A kezdeti nehézségek leküzdése után sem történt sok meglepő dolog, olyan „egynek elment” érzésem volt a könyv befejezése után. 

Jules: Félelmetes nagynéni helyett egy bizonytalan, félénk nőt kaptunk. 

Lena: Szerintem mindenki őt irigyli/utálja az iskolában. 

A fülszövegben félelmetesnek titulált nagynéni jelleme rendkívül messze áll ettől a meghatározástól. Nővére halála miatt érkezik egykori otthonába, hogy kiderítse testvére halálának okát, és gyámolítsa árván maradt unokahúgát. Szinte semmi sem sikerül ezek közül, de megismerjük múltja sötét részleteit.

Lena, néhai anyjának kiköpött mása, már tizenöt évesen egy ragadozó. Jaj annak a férfinak/fiúnak, aki az útjába kerül. Kisugárzásával maximálisan tisztában van, és ki is használja az előnyeit. Egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy foggal-körömmel harcol azokért, akiket szeret, legyen az az anyja, vagy a legjobb barátnője. 

Nel: Az elhunyt testvér és anya megszállottan kutatta a folyó titkait. 

Katie: Lena barátnője érettebb a koránál, de öngyilkosságát nem érti a környezete. 

Nel halálának körülményei jelentik a regény központi témáját. A visszaemlékezésekből kiderül, az asszony szinte csak a munkájának élt.

Lena barátnője, Katie halála megmagyarázhatatlannak tűnik. Idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, így csak a döbbenet maradt. 

Pozitívum: Ismét olvashattam egy toplistás könyvet. 

Negatívum: Még szerencse, hogy könyvtári, pénzt nem szívesen adtam volna érte. 

A könyv borítója azt a hideg, közönyös hangulatot árasztja, mint maga a regény. A jégkék víz fodrozódása azt sejteti, hogy valami beleesett, és a mélybe merült. A vízfelszínen tükröződik a folyó környezete, a csupasz fák. A túlparton, a víz tükrén pedig egy női alak vetülete fedezhető fel. 

Kedvcsináló idézet: 

„Amikor valaki félrelép, akkor a feleség miért mindig a másik nőt szokta gyűlölni? Miért nem a férjét gyűlöli? A férj árulta el, a férj fogadott örök hűséget neki, meg hogy örökkön-örökké…”