Julie Klassen: A portréfestő lánya

Mintha Jane Austen vagy Charlotte Brontë visszatért volna, és a 21. században könnyen fogyasztható, igényes nyelvezettel élvezetes történelmi romantikust alkotott. Eddig nem olvastam Julie Klassentől, de ez a regény a rajongójává tett. A történet sem mindennapos, sokakkal ellentétben nekem nem tűnt túl klisésnek sem. Az tény, hogy a cselekményre és a párbeszédekre helyezi a fő hangsúlyt a szerző, csak minimális teret kap a szenvedély és az erotika. A középpontban a ROMANTIKA, csupa nagy betűvel.

Tartalom: 

Stephen Overtree százados épp egy meredek sziklaösvényen kaptat felfelé a festői szépségű devoni partvidéken. Megbízhatatlan bátyját, Wesley-t keresi, hogy rábírja, térjen végre haza, és legidősebb gyermekként igazgassa a családi birtokot. Helyette azonban csak egy lányt talál a sziklaszirten állva, aki furcsán ismerősnek tűnik számára…

A különös szépségű, ám naiv Sophie Dupont-t tehetetlen dühe vezette a meredély szélére. Nem elég, hogy megbízott egy férfiban, aki aztán összetörte a szívét, de faképnél is hagyta őt – ráadásul várandósan. Kétségbeejtő helyzetéből Stephen Overtree kínál neki kiutat, aki, miután rájön, hogy Sophie a fivére gyermekét hordja a szíve alatt, felajánlja a lánynak, hogy feleségül veszi. Sophie, hogy elkerülje a botrányt, igent mond az ajánlatra. Vajon megbánja hirtelen elhatározását, amikor újra felbukkan Wesley, és a bocsánatáért esedezik? Vajon a gyermeke apja és a férje iránt érzett egyre növekvő vonzalom között őrlődve rálelhet a boldogságra? 

Értékelés: 

Egy olyan szerelmi háromszög tanúi lehetünk, ahol mindig van, aki hoppon marad, megcsalásról pedig egyik fél esetében sem beszélhetünk. Talán kissé zavarosnak tűnhet a felállás, a lényeg, hogy a hőn szeretett férfi már csak akkor áhítozik a fiatal leány után, amikor az már odaadó felesége a másik úriembernek. Csalfaságról pedig szó sem lehet, az ifjú Overtree házaspár bár kényszerből kel egybe, az együtt töltött idő összekovácsolja őket. A hazatérő bohém testvér bár csábító a lány számára, de a kötelesség és a szeretet győzelmet arat a pillanat heve felett. 

Sophie: Rendkívül szemérmes, hamar felismeri kiben bízhat kellőképpen. 

Stephen: Nincsen túlidealizálva, bár elcsúfítja egy sebhely, a lelke széppé teszi. 

Wesley: Hiába az előnyös külső, a megnyerő modor, rendkívül felszínes férfi. 

A portréfestő lánya, Sophie, aki egy botlását követően kénytelen hozzámenni festő szerelme öccséhez. Hamar összhangba kerülnek, annak ellenére is, hogy csak névlegesen köttetik meg a frigy. Voltak pillanatok, amikor megingott a lány, de a megbízhatatlan bohém festő számára nem opció.

A százados amint meglátta Sophie-t, azonnal belehabarodott. Ettől függetlenül tiszteletben tartotta a lány kéréseit, szerelmi életük csak lassan bontakozott ki. Stephen tudja magáról, hogy előnytelen külsejű, de feleségét ez cseppet sem zavarja. Hamar felfedezi a férjében rejtőző belső szépségeket.

Stephen bátyja, Wesley, a csalfa festő, aki magára hagyja Sophie-t. A férfit szinte csak a külsőségek izgatják, csakis a szépsége miatt akarta megszerezni a lányt. Később pedig egyfajta rivalizálás miatt vágyik már-már beteges módon öccse feleségének szerelmére. 

Winnie: Pozitív karakternek szánta a szerző, nekem mégis ellenszenves volt a dada. 

Angela: A szomszéd lány története szerintem méltatlanul lett lezárva.

Az Overtree testvérek egykori dajkája egyfajta jövendőmondó boszorkányként funkcionál. Számomra csak egy vénasszonynak tűnt, aki kissé megzakkant.

Angela sokat vendégeskedik az Overtree családnál. Fontos szerepet kap a regényben, de sajnáltam, hogy nem kapott jobb befejezést a története. 

Pozitívum: Örülök, hogy megismerhettem az írónő munkáját. 

Negatívum: Egy csipetnyivel több szenvedélyt elbírt volna a történet. 

A könyv borítója akár egy festmény Sophie-ról. Bár nem értek a festészethez, de a modell korhű ruhában, ártatlan pirospozsgás arccal ül a festővászon előtt. Az egész kép melegséget sugároz, kellemes volt időről időre kézbe venni, már egy pillantás is megadta az alaphangulatot a történethez. 

Kedvcsináló idézet: 

 „Az asszony körülnézett, és látta, hogy a család ott várja a férjét, hogy elbúcsúzhassanak tőle, és ott volt a kocsis meg a lovászfiú is, két tiszttársa pedig a hintóban.

– Ha nem lenne itt ennyi ember, akkor én… – suttogta.

Stephen a karjába zárta, és a fülébe súgta: – Vannak itt mások is?”