
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni
lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos
lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja
Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült
Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy
pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél
mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál
sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb
veszélynek teszi ki magát…
A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói
álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.
A bűnügyi regény azt gondolom, valóban jó
megfogalmazása a sorozat műfajának. Lépésről lépésre
göngyölíti fel a bűnesetet, csak a kellő mértékben tart
feszültségben. A karakterek hétköznapiak, azonnal belopják
magukat az olvasó szívébe, hogy a rajongók tűkön ülve várják
a következő Cormoran Strike történetet. A jó krimi nálam azt is
jelenti, hogy szinte az utolsó utáni pillanatban jövök rá, ki a
gyilkos? Nos, a Kakukkszó kiállta a próbát, szinte percről
percre mást gondoltam az elkövetőnek. Nagyon szerettem a sorozat
kezdő kötetét!
Strike: Bár
nem igazi szívtipró, mégis szimpatikus, mint férfi.
Robin: Még nem
teljesedett ki a személyisége, de kedves lány.
A főszereplő kiválasztása telitalálat, a háborús
veterán, aki ráadásul egy híres ember zabigyereke, mindenkiben
sajnálatot ébreszt. Természetesen Strike nem szorul erre a
sajnálatra, a kellő mértékben határozott, de sebezhető oldala
is van bőven, és itt nem kimondottan a hiányzó végtagra
gondolok.
Az ideiglenes/végleges (ki tudja?) titkárnő sokkal
kiegyensúlyozottabb gyökerekkel rendelkezik, számára az jelent
pálfordulást, amikor besétál a magánnyomozó irodájába.
Fenekestül felfordul az élete, köszönhetően kíváncsi
természetének, éles eszének és érzékenységének.
Pozitívum:
Teljes az elragadtatottság! Minden ami J. K. Rowling, jöhet!
Negatívum:
Hiányoznak a szereplők! :)
Kedvcsináló
idézet:
„– Csak egy lábam van.
– Ne hülyéskedj…
– Nem hülyéskedek, ott hagytam Afganisztánban.
– Szegény kicsikém… – suttogta vissza a lány. –
Megmasszírozom, hogy jobb legyen.
– Aha… az nem a lábam… de azért most jobb.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése