2017. október 22., vasárnap

Jay Crownover: Rule

Kezdetlegesnek, ezzel együtt sablonosnak éreztem Jay Crownover regényét. Kicsit kiforratlan még a stílus, ugyanakkor szórakoztató a történet. Az írónőtől eddig a Welcome to the Point első két részét olvastam, azok a kötetek jobban tetszettek, de most pedzegetik, hogy kiadják ennek a sorozatnak a következő részét is. Ha tehetem, majd elolvasom azt is, talán a szerző jobban egybegyúrta a történetet. A rosszfiú karaktere nem sikerült elég dögösre, a jó kislány pedig végig szürke maradt.

Tartalom: 

Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.
A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.
Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.
Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.
De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.
A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást. 

Értékelés: 

Eszembe jutott, hogy talán túl későn olvastam el Rule és Shaw történetét. Lehet, hogy a megjelenéskor, egy korábbi élethelyzetemben jobban meghatott volna, kellőképpen átéreztem volna a problémákat. Mert gondok persze minden fiatal életében akadnak, a főszereplőinknek is kijutott a jóból, de a rosszból még inkább. Kívülállónak éreztem magam olvasás közben, és ez az érzés a regény végéig megmaradt. Talán velem van a baj, lehet túl sok hasonló történetet olvastam mostanában, és kezdenek egybefolyni az élethelyzetek, szerelmi drámák, és kibékülések. 

Rule: Szimpatikus a srác, de nem győzött meg a vadsága. 
Shaw: A legszürkébb karakter, akivel mostanában találkoztam. 

Címszereplőnk, a tetovált, extrém frizurát, és rengeteg testékszert viselő Rule, aki tragikus módon vesztette el ikertestvérét. Önpusztító életet él, ám, aki jobban belelát a hétköznapjaiba, annak feltűnhet, hogy a csajozás mellett életcélja is akad. Tetoválóművészként alapos, precíz és mindig lehet rá számítani.
Ezek a tulajdonságok pedig mind jobban előtérbe kerülnek, ahogy belebolondul a családtagnak tekintett Shaw-ba, aki néhai testvére barátnője volt. Kapcsolatukat sokan nem nézik jó szemmel, mindkettejüknek kijutott a rosszakarókból. A lány azonban annyira jellegtelen, hogy nem tudtam együtt érezni vele. 

Rome: Rule bátyja, a család összetartó ereje. 
Ayden: Shaw barátnője határozottabb személyiség, van benne potenciál. 

Rule elvesztette ikertestvérét, ám bátyja hatványozottan is jelen van az életében. Nemcsak a srácban, de szüleikben is tartja a lelket.
Elvileg Shaw barátnőjéről szól majd a sorozat következő kötete. Ayden egyelőre nem sokat mutatott, de egyenes jelleme jó lapot adhat a történethez. 

Pozitívum: Szórakoztató volt, de nem kerül fel az újraolvasós listára. 
Negatívum: Kiszámítható a történet, mintha-már-olvastam-volna érzésem volt. 

A könyv borítóján a címszereplő. Akár Rule is lehetne, bár a leírás alapján sokkal extrémebb a srác kinézete. A képen csupán egy átlagos fickó látható karján egy egybefüggő tetoválással. A kiadó ugyan már nem létezik, de nekem úgy tűnik, nem sokat költöttek a dizájnra. 

Kedvcsináló idézet: 



Minden lány egy olyan rosszfiúra vágyik, aki csak miatta lesz jófiú… 
és minden fiú olyan lányt szeretne, aki csak vele rosszalkodik.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése