Catherine Anderson: Szélbe írt sorok

Kicsit megvezettem magam, mert a General Press Kiadó Romantikus könyvek sorozatából eddig csak történelmi regényt olvastam. Erre számítottam akkor is, amikor Catherine Anderson könyvébe belekezdtem, és meglepetésként ért, hogy bizony nagyon is mai a történet. Nemcsak hogy jelen korunkban játszódik, hanem a mai világunk meghatározó jelenségét, a családon belüli erőszak témakörét is felveti. A történet sablonos, a főszereplők túlidealizáltak, ettől függetlenül voltak kimondottan szerethető részei.

Tartalom: 

Miután évekig félelemben élt, Amanda Banning úgy dönt, elmenekül a férjétől, és Oregonba költözik a kislányával, hogy új életet kezdjen. Barátok és pénz híján ez azonban meglehetősen nehéznek bizonyul. A megpróbáltatásokkal teli mindennapokban titkos vágyait papírfecnikre írja, és mindet szélnek ereszti, így tartva életben a reményt, hogy egyszer minden jobbra fordul, és újra megtalálhatja a boldogságot.

A szélbe írt sorok rendre Jeb Sterling földjén kötnek ki, és a férfinak fogalma sincs arról, hogy a birtokán szanaszét heverő üzenetek hamarosan megváltoztatják az életét. Nem érti, miért érzi szükségét, hogy Amanda segítségére siessen, amikor a nő háza egy jégvihar miatt átmenetileg lakhatatlanná válik. Talán az asszony bátorsága, talán a gyönyörű barna szeme a magyarázat, de bármi is legyen az, a férfi, aki már lemondott a szerelemről, eltökéli, hogy semmivel sem törődve valóra váltja Amanda álmait. 

Értékelés: 

A háttérsztori, a férje elöl menekülő anya és gyermekének küzdelme megérinti az olvasót. A rózsaszín cetlikre írt szélnek eresztett kívánságok sokkal inkább bugyutának, földtől elrugaszkodottnak tűnnek. A téma komolyságához méltatlan a főszereplő nő együgyűsége, és a férfi tökéletessége. Nagy a szakadék a két élet között, az anya-lánya páros múltbeli és jelenkori napjait össze sem lehet hasonlítani. Megérdemlik, hogy a nő új szerelme a tenyerén hordozza őket, de olyan nagy a különbség, hogy számomra hiteltelen. 

Amanda: Kér volt ennyire butának, naivnak ábrázolni. 

Jeb: Ő nem létezik, ilyen férfit szerintem senki sem szeretne. 

Nagyon sajnáltam, és együtt éreztem a fiatal nő nyomorúságos életével. Ennek ellenére nem tudtam megkedvelni, mert a szerző annyira bugyutának ábrázolta, hogy sokszor a fejemet fogtam a butaságait olvasva. Olyan érzésem volt, neki nem férfi, hanem egy testőr, egy védelmező kellene, nehogy hasra essen a jégen.

Az írónő annyira túlidealizálta a tökéletes férfit, hogy számomra egyáltalán nem volt férfias Jeb, a megmentő. Mindig tudta kinek mire van szüksége, rögtön kitalálta a környezetében élők kívánságait, nem tudott hibázni. Volt, amikor elbizonytalanodott, de a szenvedélyesség hiányzott belőle és az egész történetből. 

Chloe: Amanda kislánya korához képest érett gyerek, fájdalmas élete volt eddig. 

Mark: A görények leggörényebbje, nincsenek szavak a tettei súlyosságára. 

A legártatlanabb szereplő szenvedéseit a legnehezebb elviselni. Sok fájdalom érte Amanda kislányát, de szerencsére gyermeki énje hamar megtalálja a boldogságot.

Apja, Amanda férje lassú kínhalált érdemelne. Mark beteg ember, akinek mások szenvedései okoznak örömet. Jellemezéséhez csak trágár jelzők illenek. 

Pozitívum: Voltak szerethető részek, alvás előtti olvasós. 

Negatívum: Felemás a történet, az egyik része nagyon csöpögősre sikerült. 

A könyv borítója kifejezetten tetszik, és talán abból is rájöhettem volna, hogy nem történelmi romantikus regény. Egy aranyló búzamezőn ereszti szélnek a titkos gondolatait őrző cetliket az Amandát megszemélyesítő modell. A kép hangulata azt sejteti, hogy naplementéhez közeledik az idő. 

Kedvcsináló idézet: 

„Ebben a pillanatban a kutyája szellentett egyet. Jeb felnyögött, és a válla felett hátranézett.

– A francba, Bozo, inkább káromkodj, jó?”