Felültem a hullámvasútra, amelyről kiderült,
hogy szellemvasút, és nem tudni, hol ér véget. Nagyjából ilyen
érzésem volt a könyv olvasásakor. A regény rettentő hosszúnak
tűnt, ráadásul brutális, gyomorforgató, embertelen jelenetekkel
teletűzdelt. Mégis elolvastam, mert az érdeklődésemet valahogy
időről időre újra felkeltette. Voltak súlyos mélypontok,
jelenetek, amelyeket szinte csak átugrottam, de vágytam a végső
feloldozásra, ezért kitartottam. Hogy megérte- e? Azt nem árulom
el, mert erősen spoileres lenne.
Tartalom:
Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti
országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki:
negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra
kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással.
Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből
származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A
Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun
regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának –
botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány
is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a
sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg.
Értékelés:
Tudom, hogy még jóval az Éhezők viadala előtt
született a regény, de nehéz elvonatkoztatni, hiszen az ún.
amerikai változatról szóltak az elmúlt évek. Aki olvasta Suzanne
Collins könyvét, annak azt tudom mondani, Takami Kósun története
olyan, mintha magasabb fokozatra kapcsoltuk volna a sütőt. Végig
azt éreztem, hogy kihalt minden emberség a földön, egy
elállatiasodott világban pedig nem érdemes élni. Szerintem erős
lelki állapot kell ehhez a regényhez, de a pozitív szemlélet
megtartása nem garantált.
Súja: Egy romantikus történetben ő lenne a mindenki által kívánt fiú.
Noriko: Egy
romantikus történetben ő lenne a visszahúzódó főhősnő.
Kavada: Egy
krimiben ő lenne a mindenkit megmentő titkos ügynök.
Szerintem mindenki emlékszik az iskolában arra a
fiúra, aki a legjobb sportoló, minden lány titkon bele van zúgva,
ráadásul még kedves és előzékeny is. Nos, ilyen a történetben
Súja, aki a kegyetlen játék során jön rá arra, hogy irányító
szerepe volt az osztályban, mindenkinek számított a véleménye.
Noriko egy szerethető lány, csendes, szerény, még
csinosnak is mondható, de nem hivalkodó. Sújával egymásra
találnak a gyilkos szigeten, támogatják a másikat, és életben
tartják a reményt. Gyorsan kialakul közöttük az összhang, és
harmadik társukkal, Kavadával kiegészülve akár még nyerhetnének
is.
Ám a játékszabály szerint csak egy győztes maradhat
a végén, ezt pedig a legújabb osztálytárs, Kavada tudja a
legjobban. Neki már múltja van ebben a játékban, és a
statisztika alapján nagy esélye van a végső győzelemre. Kérdés,
hogy a barátság felülírja-e az életben maradás ösztönét?
Mimura: Egy
kémtörténetben ő lenne a kütyüket bemutató tudós.
Kirijama: Egy
horrorfilmben ő lenne a mindig feltámadó gonosz.
Nagyon szurkoltam Mimurának, aki hasonló kvalitásokkal
rendelkezik, mint Súja, ráadásul fejben is rendben van, egy élő
számítógép.
Kirijama viszont a gépesített gonosz mintaképe.
Semmiféle érzelem nem lakozik benne, ezt a szerző többször is
érzékelteti.
Pozitívum: Szerintem a könyvnek köszönhetjük az Éhezők viadalát.
Negatívum:
Nagyon hosszú, és minden
pozitív energiát kiszívott belőlem.
Az új kiadású könyvet olvastam, a Művelt Nép Kiadó
új borítót is készített. Szerintem nem tükrözi hűen a
történet lényegét, bár kérdés, hogy ezt a sok borzalmat hogyan
lehetne a könyv fedlapján tálalni? Grafikai megoldást
választottak, négy iskolás hátizsákokkal tart valahová.
Kedvcsináló
idézet:
„– Te tisztára individualistának tűntél, már
akkor, amikor az osztályunkba jöttél.
– Ne használj ilyen bonyolult szavakat. Születésem
óta ilyen barátságtalan fejem van.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése