Penelope Ward: Stepbrother Dearest – Legdrágább mostohabátyám

Sok lehetőség kiaknázatlan maradt a regényben, ezért nem tudok érte rajongani. A tabu szerelmek leírása most nagy divat, így Penelope Ward könyvéért is nagy az érdeklődés, de szerintem nagyobb a füstje, mint a lángja. A mostohatestvérek szerelme ily módon tálalva pedig egyáltalán nem meghökkentő, szerintem távol áll a tabutól. Nem arról van szó, hogy nem lepődnék meg hasonló helyzetben, de szerintem a szerző a hibás. A szociális kapcsolatokat szegényesen tálalta, így nehéz azonosulni bárkivel is.

Tartalom:

Nem kellene akarnod őt.

Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.

Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.

Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.

De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.

Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.

Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.

Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.

Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.

És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!

Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.

Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!

Értékelés:

Sajnos a fülszöveg szinte minden titkot feltár, talán jobb el sem olvasni a tartalmat. Ráadásul a leírás sokkal szenvedélyesebb, mint maga az egész sztori. Hozzáteszem: nagyon jól indul a történet, a főszereplő srác egy igazi bunkóként viselkedik. Ám túlságosan hamar átvált egy romantikusabb figurára, akiben már nyoma sincs a kemény csávónak. Ha csak a műfajt nézzük, akkor is vannak sokkal meggyőzőbb darabok (pl. nálam A tetovált srác mindent vitt). Sajnos a végére annyira elfáradt a történet, hogy már alig vártam, hogy befejezzem.

Greta: Nem túl eredeti karakter, butuska és nehéz vele azonosulni.

Elec: Kár, hogy szinte azonnal megváltozott a stílusa.

Csak nagyokat pislogtam a főszereplő megnyilvánulásain. A szerző egy ártatlan középszerű lányként aposztrofálja. Ám közben kiderül, hogy mennyire buja gondolatai vannak, ráadásul szexuális segédeszközzel is rendelkezik, miközben azt sem tudja, hogy néz ki egy férfi nemi szerv.

A fiú karakterének ábrázolása kezdetben egész jól sikerült, volt egy vagy két meglepő húzása, ám túlságosan hamar átlátunk a szitán. Szinte csöpög a szirup egyes jeleneteknél. Nem tudom sajnálni a családi háttere miatt sem, mert annyira bugyután ábrázolja a szerző.

Randy: Nehéz kiismerni, annyira kuszán ábrázolja az írónő.

Sully: Talán az egyetlen értékelhető karakter, aki humort csepegtet a sztoriba.

Elec apja, Randy nem ezt érdemelte volna. Annyira ellentmondásosan ír róla a szerző, hogy nehéz összeegyeztetni a példás családfőt a szégyenkező apával.

A transzvesztita Sully, Greta barátja hoz egy kis színt a regény vége felé a történetbe. Sajnos nem menti meg a könyvet, de legalább próbálkozott az író.

Pozitívum: A lehetőség, a történet magja az egyetlen pozitívum.

Negatívum: Hamvában holt történet lett belőle.

A könyv borítóján Elecet ábrázolják. A meztelen felsőtestű modellen néhány tetoválás látszik, ráadásként pedig még az ajakpiercinget is megmutatják. Korábban már kifejtettem a véleményemet az ilyen és hasonló jellegű borítókról, így erről most csak annyit: nem túl ízléses.

Kedvcsináló idézet:

„Nem nézett rám, így kihasználtam az alkalmat, hogy tovább vizslassam, miközben levágta a táskáját a földre.

Bumm!

Ez a szívem volt vagy a táska?”