David Baldacci: Karácsony a vonaton

A műfaji sokaságban elveszett a hangulat. Volt egy kis krimiszál egy megoldandó bűnesettel, romantika a két hősszerelmessel és kalandregény egy lavina okozta hótorlasszal. Szerencsére odáig nem jutottunk el, hogy a vonaton rekedt utasok megfagynak és egymást falják fel, de a műfaji csapongást látva még ez a fordulat sem okozott volna nagy meglepetést. Így maradt nekünk egy közepes színvonalú, karácsonyt csak nyomokban tartalmazó regény.

---

Tartalom (!spoiler!): 

Karácsony környékén érdemes hinni a varázslatban. Sosem tudhatod. Még akár valóra is válhat, amit kívánsz.

Tom Langdon világlátott haditudósító, aki ezúttal azért kel útra, hogy karácsonyra Washingtonból Los Angelesbe érjen, repülő helyett azonban vonatra kényszerül, és az Amerikai Egyesült Államokat átszelő vasútvonalon kénytelen megtenni az ötezer kilométeres utat. Tom ekkor még nem sejti, hogy egy kontinensen átívelő kaland veszi kezdetét, amely során csupa különös figurába botlik, érdekes sorsokba pillanthat be, és nyomába ered egy kabinokból értéktárgyakat eltulajdonító titokzatos tolvajnak is. Miközben a keleti parttól a nyugatiig robog a szerelvény, Tom a saját szíve zord tájait is bebarangolja, és a véletlen ismét az újtába sodorja azt a különleges személyt, akiről azt hitte, örökre elveszítette. De vajon van-e esély az újrakezdésre, vagy a lavina, amely ősi erővel zúdul a Sziklás-hegységben zakatoló vonatra, Tom álmait és reményeit is betemeti?

Értékelés: 

Szerintem sokak véleményét osztom, amikor azt írom, hogy a karácsony és a vonat együtteséből valami
varázslatos is születhet. A hótorlaszok között zakatoló vasúti kocsik, a kis helyen összezárt emberek történetéből lehet krimi, kalandregény vagy romantikus történet is, de ez így mind egyszerre már aligha. A szerzőtől eddig még nem olvastam, de állítólag nagyon jó a politikai thrillerekben. Lehet, inkább egy ilyen típusú regényre kellett volna itt is fókuszálnia, nem gondolom, hogy kivitelezhetetlen lett volna.

Tom: Akcióhős és könyvmoly, egy modern Indiana Jones.

Sok mindent megtudunk az előéletéről. Sikeressége ellenére egy egész államot átszelő vonatútra kényszerül, hogy a karácsonyt együtt tudja tölteni színésznő szerelmével. De a hosszú úton felbukkan a múltjából egy még ragyogóbb személyiség. A bűneset megoldása mellett a hótorlaszban ragadt vonat utasainak életét is együtt mentik meg.

Eleanor: Ad egy újabb esélyt nagy szerelmének. Végzet asszonya típus.

Nem kell sok rábeszélés, hogy újra megpróbálja korábbi szerelmével a közös életet, holott Tom egyszer már cserben hagyta, szerinte helyette a karrierjét választotta. Hasonló területen dolgoznak, de a nő számára fontosabb az ő kettősük. A férfi most újabb esélyt kap tőle, még a veszélyes küldetésre is együtt mennek.

Agnes Joe: A legizgalmasabb karakter, nagyon eltúlozva.

Mindenki tudja, ki ő, de senki sem ismeri igazán. Egy szeretve utált figura, aki mindig a legváratlanabb időben és helyen tűnik fel. Talán Miss Marple adta az ötletet?

Lelia: Szegénnyel jól elbánt a szerző, sekélyes figura.

Ünnepelt díva, aki egy rajzfilmfigurának kölcsönzi a hangját. Számomra már ez összeegyeztethetetlen. Több értelmet és érzelmet érdemelt volna.

Pozitívum: Nyomokban karácsonyi hangulatot tartalmaz.

Negatívum: Csapong a műfajok között, így behatárolhatatlan.

A könyv borítója szerintem tetszetős, a hidegkék és a piros árnyalatai jellemzik. A vasúti szerelvényt a fényekkel ábrázolva áthatja a melegség, miközben a vonat dacol a kinti hideggel. A fedlapon jelzett meglepetésnovella volt talán a legmeghatóbb.

Kedvcsináló idézet: 

„Mindenki tudja, hogy harminc felett az emberben alaposan megcsappan a vagányság: hülye frizurája, viszont cserébe rendes cipője lesz.”

 

Filmadaptáció:

The Christmas Train (2017)

Emma Heatherington: Idén karácsonykor

A megtévesztés foka, mert megismerünk két karaktert, akik végül korántsem olyanok, mint amilyennek az írónő elsőre bemutatta őket. Vidám hangulatra, vicces párbeszédekre vágytam, de valószínűleg nem olvastam el elég gondosan a fülszöveget. Mélabús légkör lengi át a történetet, kevés a párbeszéd, mivel a sztori nagy részében üzenetek által kommunikálnak a főszereplők. A karácsonyi hangulat tulajdonképpen átjött, bár jobban örültem volna, ha a könyv végén is a kis kunyhóban ünnepelnek.

Sebastian Fitzek: A ​meghívás

Nagyot markol, de keveset fog – ezt éreztem ennél a történetnél. Az elképzelés még akár izgalmasnak is tűnhet, de annyi csavart visz a sztoriba, hogy számomra már a komikus kategória határát súrolja. Pedig nagyon kényes és folyamatosan jelen lévő tabutémát is boncolgat, véleményem szerint ennek körültekintőbb kidolgozásával már sikeresebb lehetne. A főszereplő elszigeteltsége számomra nem élethű. Bízom benne, hogy nem lehet ennyire láthatatlanul élni Európában.

---

Tartalom (!spoiler!): 

Amikor Marla Lindberg meghívást kap egy osztálytalálkozóra az Alpokba, azt reméli, hogy nosztalgiázhat egy jót a régi diáktársaival, és pár napra még a lélekőrlő traumáit is maga mögött hagyhatja. Ám nem sokkal az érkezése után rádöbben, csak egy halálosabb dolog van annál, mint hogy éjszaka, a tomboló hóviharban elhagyja a félreeső hegyi faházat: hogy ott marad.

Az étkezőasztalon mosatlan edények állnak, a kandallóban tűz pislákol, de senki nincs ott. Marla kétségbeesetten keresni kezdi a többieket. Aztán újra hallja a köhögő hangot, amelyet pár évvel ezelőtt, egy elhagyatott klinika szobájában is hallott, amikor valaki megpróbálta őt megölni. A kérdés már csak az, Marla vajon túléli-e ezt a mostani találkozást…

Értékelés: 

Az átvertség érzése végig jelen volt, miközben olvastam. Amikor azt érzed, nem lehetsz elég óvatos, hiszen minden sarkon újabb és újabb veszély leselkedik rád. Mint egy bűvészmutatvány: vigyázat, csalok! Nehéz volt a történetre koncentrálni úgy, hogy számítottál rá, úgysem ez lesz a valódi, a lényegi sztori, hanem a mögötte megbújó másik (harmadik, sokadik). A szereplők valamennyien ellenszenvesek, nem alakult ki kötődés még a főszereplővel sem. Dühítő volt a szemellenzős, magányos harcos küzdelmét végignézni.

Marla: Szánalomra méltó a magányossága, egyben elképzelhetetlen is ez az elszigeteltség.

Kapunk egy háttértörténetet a főszereplőnkhöz. Családon belüli traumák, tabutéma, szeretetlenség. Nem elég, hogy nyakig benne van a trágyában, még alá is bukik a dark neten való kutakodásával, ugyanis ez a munkája/hivatása. Annyira elmagányosodott, hogy senki észre sem venné, ha eltűnne. Tálcán kínálja magát a sztori.

Kristin: Az egyetlen szereplő, akinek talán jelent valamit Marla boldogulása. Sokat nem tudunk meg a feletteséről, de sokszor ő is csak kihasználta a lány tudását, érzékenységét.

Pozitívum: Kell beszélni a családban megbúvó szörnyetegekről.

Negatívum: Rendkívül túlbonyolított, teljesen feleslegesen.

A könyv borítója hatalmas fenyvesek árnyékában megbújó alpesi házat ábrázol. Kicsit talán zavaró a sok ajánló felirat, de alapjában véve számomra tetszetős. Az alaptézist ábrázolja, amikor a főszereplő megérkezik az osztálytalálkozója helyszínére.

Kedvcsináló idézet: 

 

„Minden embernek két élete van. A második abban a pillanatban kezdődik, amikor rájössz, hogy csak egy életed van.”

Lucinda Riley: Orchideaház

Két legyet üt egy csapásra, a keleti kultúra és a konzervatív Európa hívei is megtalálják számításukat. A helyszínek mellett az idősíkok is változnak, a II. világháború előestéje és utóhatásai, valamint a jelen között rajzolódik ki egy nagyívű családregény, amelyben meglepő fordulatok, családi kötelékek, elhallgatott titkok kerülnek napvilágra. Vannak kifejezetten ellenszenves főszereplői is a történetnek, bár az sem mindegy, hogy kinek a szemszögéből látjuk a történetüket.  

---

 Tartalom (!spoiler!): 

Az angliai Norfolkban elterülő Wharton Park Julia Forrester gyermekkorának színhelye volt, ahol évről évre szeretett nagyszüleivel töltötte a nyarakat. Julia csodájára járt a parkban lévő üvegháznak, amelyben a nagyapja értő gondoskodással nevelgette a világ minden tájáról származó, egzotikus orchideákat.

Julia évekkel később, egy tragédiát követően vigaszt keresve tér vissza Wharton Parkba; az üvegház egykori varázsát szeretné újra átélni, ám azt elhagyatottan találja. Itt botlik bele a park új tulajdonosába, a kedves és vonzó Kit Crawfordba, akinek a múltját szintén bánat és rejtély övezi…

Értékelés: 

Az Előszó kissé megrémített, mert egy keleti mesét vázolt fel és tudni kell rólam, hogy nem kifejezetten kedvelem ezt a ma oly’ divatos Távol-keleti kultúrát, életérzést feldolgozó irodalmat. De Thaiföld mellett aztán Anglia, a Dél-Francia vidékek is beköszöntek, így megbékéltem a helyzettel. Sok főszereplős, eltérő nézőpontú és ráadásul több idősíkon haladó történetről van szó. A könyv végére nagyjából minden kérdésre választ találunk, de nincs nagy katarzis. Az orchidea indaként szövi át a történetet és a szereplők szívét.

Julia: Elárvult fiatalasszony, mérhetetlen szomorúság jellemzi. 

A hivatásában tehetséges főszereplő feloldozhatatlan tragédiát hordoz magában, amely akadályt gördít a fiatal nő puszta létezése elé. Tart ez egészen addig, amíg egymásba nem gabalyodnak gyermekkori ismerősével. Persze mindenért meg kell küzdeni, a fiatal szerelmesek számára is göröngyös az út, súlyos titkokkal kikövezve.

Kit: Az egyik legkevésbé kidolgozott karakter, Julia támasza.

Az ő múltjáról derült ki számomra a legkevesebb, voltak apróbb titkok, csalódások, de ezek eltörpültek Julia terheltsége mellett. Kettejük találkozását követően a férfi is meglelte önmagát, megtalálta élete célját. A derült égbolt egy alkalommal befelhősödött, de hamar ismét egymásra találtak a szerelmesek.

Olivia: Különböző életszakaszaiban találkozunk vele, fiatalként, a háborút megélt fiatalasszonyként, illetve idősként. Egyfajta jellemfejlődést mutat be, hogyan válhat egy életvidám, szerelmes lányból megkeseredett öregasszony. Az évtizedek alatt elhallgatott titkok a jellemében mély nyomot hagytak. 

Harry: Felesége szemszögéből nézve egy tutyimutyi, életképtelen fickónak tűnik. Viszont a háborút túléli, Thaiföldön pedig kivirágzik, mint az orchidea. A valódi szerelmével való találkozó teljesen megváltoztatja az olvasó viszonyát a karakterrel. A kötelesség azonban a történelem viharaiban még mindig felülírhatja az érzelmeket. 

Lidia: Fiatalon bízik szerelmében, egy egész életre kihat ez az érzelem. A csalódást követően sem tud haragudni, fiatalon nehéz, de jó döntést hoz.

Elsie: Talpraesett, jóravaló leány, Olivia szolgálólánya. Nagyon vágyik a gyermekre, nem várt módon meg is kapja a boldogságot.

Bill: Elsie férje, élete párja. Legfontosabb számára a család boldogulása, de nem felejti el a barátság és bajtársiasság kötelezettségeit sem.

Pozitívum: Több évtized történelme, több kontinensen.

Negatívum: Végig szomorkás hangulatú.

A könyv borítóján egy melegház, ahol rózsaszínű orchideák élnek. Középpontban pedig egy nő, nem pontosan felismerhető, melyik főszereplőt tükrözi, de lehet pont ez a cél. Hiszen bármelyikük lehetne. A virág, mint szimbólum manapság hatásos a Velünk véget ér sikere után.

Kedvcsináló idézet:  

„Sokkal jobb az olyanok hallgatása, akiknek a társaságát élvezed, mint az olyanok állandó szövegelése, akik halálra idegesítenek.”

Az Úr sötét anyagai - új előzetes!

Sajnos az utóbbi időben kevesebb időm van olvasni (blogolni pedig még kevesebb), ettől függetlenül tervezem, hogy újabb értékelésekkel jövök majd. Ám addig is néhány kis szösszenet arról, mi minden foglalkoztat a könyvek világában.
Jelenleg is egy olyan könyvfolyamot olvasok, amelyből a Netflix készített sorozatot (ez a bizonyos Vaják), de erről majd később bővebben is jelentkezem.
Most viszont egy újabb előzetes jelent meg Philip Pullman Az Úr sötét anyagai sorozatából készített HBO-produkcióról. Én nagyon várom, hogy láthassam a filmsorozatot!

Penelope Ward: Jake Undone – Jake megadja magát

Nem leszek az írónő nagy rajongóra – ez most már biztosan látszik. A Legdrágább mostohabátyám után a Jake megadja magát sem nyerte el a tetszésemet. Nem arról van szó, hogy olvashatatlan lenne, ráadásul drámai jelenetekből is kijutott bőven, de valahogy mégsem sikerült közel férkőznie a szívemhez. Sajnálom, hogy nem hozta az elvárt szintet, szerettem volna kikapcsolódni. Ehelyett viszont folyamatosan azon agyaltam, mit olvassak, miután ezzel végeztem? Szerintem ez nem volt jó előjel.

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)

Egy jól kitalált karakter viszi a vállán az egész történetet, így nálam a kedvencek körébe lépett a sorozat. Majdnem egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ekkora rajongással olvassak egy könyvet. Már az első regény is figyelemre méltó volt, viszont a Köd és harag udvara messze túlszárnyalta a bevezető kötet színvonalát. Nem hibátlan a könyv, a szerző, Sarah J. Maas még mindig nem az első számú kedvencem, de Rhys karaktere minden botlást feledtetett. Rajongva várom a harmadik rész magyar fordítását, reméljük, év végére kiadják.