Linda Green: Aki bújt…

A szülők rémálma a téma, amely nyomasztó érzéseket keltett bennem is. Bárhogyan is veszíti szem elől gyermekét egy anya, a kínok kínját is kiállná azért, hogy visszakaphassa. Korábban egy hasonló történetet feldolgozó könyvben olvastam: nem kell megkínozni egy anyát, hogy titkokat szedj ki belőle. Elég csak elvenni a gyermekét, és bármire ráveheted. Linda Green most elsősorban az emberi pszichét akarta bemutatni egy bizonyos szituációban. Ezáltal nem volt kellőképpen izgalmas a történet, inkább csak lehangolttá tett.

Tartalom (!spoiler!): 

Egy, kettő, három… Lisa lehunyja a szemét, és elkezd számolni, a négyéves kislánya pedig elbújik a parkban. Amikor azonban a nő kinyitja a szemét, és megfordul, sehol sem találja Ellát. Eltűnt. Minden nyom nélkül. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a kislány nem egyszerűen eltévedt, hanem valaki elrabolta. A kellemes nyár végi délután egy pillanat alatt rémálommá válik, és a vidám bújócskát egy másik, életre-halálra menő játék váltja fel: a versenyfutás az idővel. Lisa és a családja, az ismerőseik, a rendőrség és a média is mindent megtesz azért, hogy Ella minél hamarabb előkerüljön, arra azonban senki sem gondol, hogy a kislányt talán olyasvalaki vitte el, akit mindnyájan ismernek… 

Értékelés: 

Legtöbbször a rokonok, ismerősök körében kell kezdeni a tényfeltárást, ez ebből a regényből is kiderült. Persze nem ennyire egyszerű a történet, hisz akkor hamar véget is érne a sztori. Mivel mindkét oldalt ismerjük, így kevésbé volt izgalmas a cselekmény. Tudjuk, hol van Ella, azt is, kivel, sőt idővel kiderül, hogy milyen motivációból került a kislány az elrablójához. Nem kell durva, véres jelenetekre számítani, azt az én anyai lelkem sem bírta volna. A történet szépen felépített, mégis hiányzott belőle a feszültség. 

Lisa: Kissé önimádó anyuka, aki a lehetőségekhez képest próbál erős maradni. 

Muriel: Összetett személyiség, a múltban ragadt, ragaszkodik a hagyományokhoz. 

Nem kimondottan népszerű az elrabolt kislány édesanyjának életfelfogása. Sokat dolgozik, elfoglalt, kevés figyelem jut a gyerekeire. Ám mindezek ellenére nem lehet elítélni, mert szereti a családját, és a bajban az is kiderül, hogy bármire képes lenne, csak hogy visszakaphassa a gyermekét.

A másik véglet pedig Muriel, aki szörnyülködve tekint Lisa életfilozófiájára. Számára csakis a család létezik, és a gyereknevelés a hivatása. Idő közben sok mindent megtudunk a nevelési módszereiről, a múltban elszenvedett lelki sérüléseiről. Nem kimondottan megbocsátó típus, de az is nyilvánvaló, hogy nem akar rosszat. 

Ella: Édes, aranyos kislány, nem akar többnek látszani a koránál. 

Matthew: Anyja árnyékában nő fel, akaratgyenge felnőtté válik. 

Az elrabolt kislány karakterábrázolása tetszett a leginkább. Éppen olyannak írta le, amilyennek általában egy négy-öt éves gyereket elképzelünk.

Muriel fia igazán sajnálatra méltó. Matthew-nak nem sok esélye volt a normális életre, miután anyja úgy nevelte, hogy mindig mellette maradjon. 

Pozitívum: Témáját tekintve megindító. 

Negatívum: A kivitelezést én másképp képzeltem volna, több feszültséggel. 

A könyv borítója igazán ötletes, csak éppen a színösszeállítást nem igazán értem. A kislány a képen egy piros-kék csíkos ruhában látható, miközben a regényben végig arról olvashatunk, hogy zöld csíkos ruhában tűnt el a kicsi lány. Viszont az eredeti borítóhoz képest a magyar drámaibb hatást kelt. 

Kedvcsináló idézet: 

„Ha az ember ennyire szeret valakit, akkor valahol nem akarja, hogy más tudjon róla, mert elvenné a varázsát.”