Emma Heatherington: Idén karácsonykor

A megtévesztés foka, mert megismerünk két karaktert, akik végül korántsem olyanok, mint amilyennek az írónő elsőre bemutatta őket. Vidám hangulatra, vicces párbeszédekre vágytam, de valószínűleg nem olvastam el elég gondosan a fülszöveget. Mélabús légkör lengi át a történetet, kevés a párbeszéd, mivel a sztori nagy részében üzenetek által kommunikálnak a főszereplők. A karácsonyi hangulat tulajdonképpen átjött, bár jobban örültem volna, ha a könyv végén is a kis kunyhóban ünnepelnek.

Sebastian Fitzek: A ​meghívás

Nagyot markol, de keveset fog – ezt éreztem ennél a történetnél. Az elképzelés még akár izgalmasnak is tűnhet, de annyi csavart visz a sztoriba, hogy számomra már a komikus kategória határát súrolja. Pedig nagyon kényes és folyamatosan jelen lévő tabutémát is boncolgat, véleményem szerint ennek körültekintőbb kidolgozásával már sikeresebb lehetne. A főszereplő elszigeteltsége számomra nem élethű. Bízom benne, hogy nem lehet ennyire láthatatlanul élni Európában.

---

Tartalom (!spoiler!): 

Amikor Marla Lindberg meghívást kap egy osztálytalálkozóra az Alpokba, azt reméli, hogy nosztalgiázhat egy jót a régi diáktársaival, és pár napra még a lélekőrlő traumáit is maga mögött hagyhatja. Ám nem sokkal az érkezése után rádöbben, csak egy halálosabb dolog van annál, mint hogy éjszaka, a tomboló hóviharban elhagyja a félreeső hegyi faházat: hogy ott marad.

Az étkezőasztalon mosatlan edények állnak, a kandallóban tűz pislákol, de senki nincs ott. Marla kétségbeesetten keresni kezdi a többieket. Aztán újra hallja a köhögő hangot, amelyet pár évvel ezelőtt, egy elhagyatott klinika szobájában is hallott, amikor valaki megpróbálta őt megölni. A kérdés már csak az, Marla vajon túléli-e ezt a mostani találkozást…

Értékelés: 

Az átvertség érzése végig jelen volt, miközben olvastam. Amikor azt érzed, nem lehetsz elég óvatos, hiszen minden sarkon újabb és újabb veszély leselkedik rád. Mint egy bűvészmutatvány: vigyázat, csalok! Nehéz volt a történetre koncentrálni úgy, hogy számítottál rá, úgysem ez lesz a valódi, a lényegi sztori, hanem a mögötte megbújó másik (harmadik, sokadik). A szereplők valamennyien ellenszenvesek, nem alakult ki kötődés még a főszereplővel sem. Dühítő volt a szemellenzős, magányos harcos küzdelmét végignézni.

Marla: Szánalomra méltó a magányossága, egyben elképzelhetetlen is ez az elszigeteltség.

Kapunk egy háttértörténetet a főszereplőnkhöz. Családon belüli traumák, tabutéma, szeretetlenség. Nem elég, hogy nyakig benne van a trágyában, még alá is bukik a dark neten való kutakodásával, ugyanis ez a munkája/hivatása. Annyira elmagányosodott, hogy senki észre sem venné, ha eltűnne. Tálcán kínálja magát a sztori.

Kristin: Az egyetlen szereplő, akinek talán jelent valamit Marla boldogulása. Sokat nem tudunk meg a feletteséről, de sokszor ő is csak kihasználta a lány tudását, érzékenységét.

Pozitívum: Kell beszélni a családban megbúvó szörnyetegekről.

Negatívum: Rendkívül túlbonyolított, teljesen feleslegesen.

A könyv borítója hatalmas fenyvesek árnyékában megbújó alpesi házat ábrázol. Kicsit talán zavaró a sok ajánló felirat, de alapjában véve számomra tetszetős. Az alaptézist ábrázolja, amikor a főszereplő megérkezik az osztálytalálkozója helyszínére.

Kedvcsináló idézet: 

 

„Minden embernek két élete van. A második abban a pillanatban kezdődik, amikor rájössz, hogy csak egy életed van.”

Lucinda Riley: Orchideaház

Két legyet üt egy csapásra, a keleti kultúra és a konzervatív Európa hívei is megtalálják számításukat. A helyszínek mellett az idősíkok is változnak, a II. világháború előestéje és utóhatásai, valamint a jelen között rajzolódik ki egy nagyívű családregény, amelyben meglepő fordulatok, családi kötelékek, elhallgatott titkok kerülnek napvilágra. Vannak kifejezetten ellenszenves főszereplői is a történetnek, bár az sem mindegy, hogy kinek a szemszögéből látjuk a történetüket.  

---

 Tartalom (!spoiler!): 

Az angliai Norfolkban elterülő Wharton Park Julia Forrester gyermekkorának színhelye volt, ahol évről évre szeretett nagyszüleivel töltötte a nyarakat. Julia csodájára járt a parkban lévő üvegháznak, amelyben a nagyapja értő gondoskodással nevelgette a világ minden tájáról származó, egzotikus orchideákat.

Julia évekkel később, egy tragédiát követően vigaszt keresve tér vissza Wharton Parkba; az üvegház egykori varázsát szeretné újra átélni, ám azt elhagyatottan találja. Itt botlik bele a park új tulajdonosába, a kedves és vonzó Kit Crawfordba, akinek a múltját szintén bánat és rejtély övezi…

Értékelés: 

Az Előszó kissé megrémített, mert egy keleti mesét vázolt fel és tudni kell rólam, hogy nem kifejezetten kedvelem ezt a ma oly’ divatos Távol-keleti kultúrát, életérzést feldolgozó irodalmat. De Thaiföld mellett aztán Anglia, a Dél-Francia vidékek is beköszöntek, így megbékéltem a helyzettel. Sok főszereplős, eltérő nézőpontú és ráadásul több idősíkon haladó történetről van szó. A könyv végére nagyjából minden kérdésre választ találunk, de nincs nagy katarzis. Az orchidea indaként szövi át a történetet és a szereplők szívét.

Julia: Elárvult fiatalasszony, mérhetetlen szomorúság jellemzi. 

A hivatásában tehetséges főszereplő feloldozhatatlan tragédiát hordoz magában, amely akadályt gördít a fiatal nő puszta létezése elé. Tart ez egészen addig, amíg egymásba nem gabalyodnak gyermekkori ismerősével. Persze mindenért meg kell küzdeni, a fiatal szerelmesek számára is göröngyös az út, súlyos titkokkal kikövezve.

Kit: Az egyik legkevésbé kidolgozott karakter, Julia támasza.

Az ő múltjáról derült ki számomra a legkevesebb, voltak apróbb titkok, csalódások, de ezek eltörpültek Julia terheltsége mellett. Kettejük találkozását követően a férfi is meglelte önmagát, megtalálta élete célját. A derült égbolt egy alkalommal befelhősödött, de hamar ismét egymásra találtak a szerelmesek.

Olivia: Különböző életszakaszaiban találkozunk vele, fiatalként, a háborút megélt fiatalasszonyként, illetve idősként. Egyfajta jellemfejlődést mutat be, hogyan válhat egy életvidám, szerelmes lányból megkeseredett öregasszony. Az évtizedek alatt elhallgatott titkok a jellemében mély nyomot hagytak. 

Harry: Felesége szemszögéből nézve egy tutyimutyi, életképtelen fickónak tűnik. Viszont a háborút túléli, Thaiföldön pedig kivirágzik, mint az orchidea. A valódi szerelmével való találkozó teljesen megváltoztatja az olvasó viszonyát a karakterrel. A kötelesség azonban a történelem viharaiban még mindig felülírhatja az érzelmeket. 

Lidia: Fiatalon bízik szerelmében, egy egész életre kihat ez az érzelem. A csalódást követően sem tud haragudni, fiatalon nehéz, de jó döntést hoz.

Elsie: Talpraesett, jóravaló leány, Olivia szolgálólánya. Nagyon vágyik a gyermekre, nem várt módon meg is kapja a boldogságot.

Bill: Elsie férje, élete párja. Legfontosabb számára a család boldogulása, de nem felejti el a barátság és bajtársiasság kötelezettségeit sem.

Pozitívum: Több évtized történelme, több kontinensen.

Negatívum: Végig szomorkás hangulatú.

A könyv borítóján egy melegház, ahol rózsaszínű orchideák élnek. Középpontban pedig egy nő, nem pontosan felismerhető, melyik főszereplőt tükrözi, de lehet pont ez a cél. Hiszen bármelyikük lehetne. A virág, mint szimbólum manapság hatásos a Velünk véget ér sikere után.

Kedvcsináló idézet:  

„Sokkal jobb az olyanok hallgatása, akiknek a társaságát élvezed, mint az olyanok állandó szövegelése, akik halálra idegesítenek.”