Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Nagy rajongója vagyok a történetnek, de arra a megállapításra jutottam, hogy a végén már nem hozott annyira lázba, mint az elején. Az első három részt szinte faltam, majd szinte kötelességből tovább olvastam. A második etap hasonlóan jól megírt, mint az első három epizód, de valami hiányzott, vagy talán túl csavaros is volt. Kicsit azt éreztem, kiadói nyomásra írta meg a szerző a befejező három részt. Mindentől függetlenül a folytatást is el fogom olvasni (ha lesz), hiszen egy szál elvarratlan maradt.

Fülszöveg:

A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.

Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében.

Oldalakon keresztül lehetne a Végzet Ereklyéi-sorozat erényeit sorolni, de ezt most nem teszem meg. Nem bántam meg, hogy évekkel ezelőtt belevágtam. A Harry Potter után talán a legnagyobb hatással ez a történet volt rám az ifjúsági regények közül (holott jócskán felnőtt voltam, mikor találkoztam mindkettővel). Minden tinédzsernek és fiatal felnőttnek is csak ajánlani tudom, főleg az első három részt, amely történetileg önálló, kerek egész. A regényen alapuló film (Csontváros) még csak nyomokban sem adja vissza a sorozat hangulatát.

Jace Wayland: A befejező kötetben kicsit laposabb a humora.

Clary Fray: Végig kedveltem a karaktert, bátor lány.

Sebastian: Vérbeli gonosz, zseniális és hideg.

 

Kezdettől fogva sokat mosolyogtam Jace humorán, amely mindig csípőből jött és természetesnek hatott. Amikor beteljesülni látszott a szerelem kissé ellaposodtak a viccek, túlságosan is kiszámíthatóvá vált a fiú, így már nem tűnt olyan izgalmasnak a karakter mint az elején.

Clary személyisége kiegyensúlyozottabb volt számomra, mindig voltak megingásai, amik emberivé tették, amikor kellett bátor volt. Bár fogalmam sincs honnan merítette a lelkierőt mindahhoz, amit a hat rész alatt átélt. Le a kalappal előtte. Végül szépen búcsúzott a bátyjától.

Sebastian/Jonathan karaktere a kezdettől fogva izgalmas volt, sokrétűbb, mint Valentine-é. Ha őszinte akarok lenni, kicsit drukkoltam, hogy a Clary által látott álom valahogy megvalósulhasson a végén, ám az túl sekélyes és kiszámítható lett volna. Jól kitalált, démoni gonosz volt.

Pozitívum: Kevesebbnek érezném magam, ha nem olvastam volna.

Negatívum: A végére kicsit elfáradt a sorozat, de imádtam!

Kedvcsináló idézet:

„– Ez történik, amikor valaki elbukik. Ami valaha ragyogónak tűnt, sötét lesz. Amilyen nagyszerű voltál, olyan gonosz leszel.”

James Dashner: Tűzpróba (Útvesztő 2.)

Mi a vacadék van? Azt a bökött mindenit! Ennél jobban nem lehetett volna összekuszálni a szálakat, az már egyszer biztos! A trilógia első része is bővelkedett váratlan fordulatokban, ez pedig csak ilyenekkel volt teletűzdelve. Helyenként csak kapkodtam a fejem-szemem, mert úgy éreztem talán egy sort átugrottam, de kiderült, ez mind-mind megtervezett csavar. Most már teljesen bizonytalan vagyok, hogy kiben lehet bízni, ki az áruló, vagy éppen mi a valóság. A befejező részből talán kiderül. Talán...

Fülszöveg:

Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb kalandnak néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is.

Fel nem foghatom, mi lehet a próbák sorozatának célja, az ember csak találgatni tudja, miért kell ezeknek a fiataloknak ilyen halálos veszedelmekkel szembeszállniuk. Tippelgetni viszont nem akarok, több lehetőség is megfordult a fejemben, a csattanót azonban csak az író tudhatja, s reméljük, hamarosan mi is részeseivé válhatunk. A szerző után olvasgatva azt is kiderítettem, hogy a pasas az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. Az író amúgy nem nagy barátja a számoknak, lehet, ennek is köszönhető, hogy a trilógiának szánt sorozat köteteinek száma utóbb négyre nőtt.

Thomas: Mindig tudja, mikor legyen vakmerő és mikor bátor.

Teresa: Nagy talány, mintha több vasat tartana a tűzben.

Minho: Kedvenc karakter, féltettem ebben a részben.

Newt: Néha az agyamra megy a tárgyilagosságával.

Változatosságot jelent számomra, hogy fiú a főhős, talán ezért is tetszett annyira a bevezető kötet is, ami folytatás után ordított. Drukkolok Thomasnak, bár most még nem tudom, melyik lányért szurkolok.

Teresa igazi nő, már ami a kiismerhetetlenségét illeti. Nem lehet kiigazodni rajta, meg kell fejteni, ami igazán izgalmassá teszi a karakterét és ez a mozgatórugója a sorozat második részének.

A futárok vezére valódi vagány, életre való figura, így drukkolok neki, hogy valóban megérje a történet végét.

A sokat agyaló Newt viszont annyira nem lopta be magát a szívembe, bár minden csapatnak kell, hogy legyen agya, ezt elismerem.

Pozitívum: Sokat gondolkodom a folytatáson, ezért várom is a történetet.

Negatívum: Már megint várni kell hónapokat, éveket, ki tudja!

Kedvcsináló idézet:

„– Nem? Mindkét kérdésemre nem a válaszod?

– Igen. Úgy értem, nem. Úgy értem… igen, mindkét kérdésre nem a válaszom.”