Kiera Cass: The One – Az Igazi

Véget ért a tündérmese, és én ezt - furcsa módon - bánom. A kezdeti habos-babos történet a végén nagyon is komollyá válik, bár szerintem helyenként kényelmes volt kegyetlen módon elvarrni a kellemetlen szálakat. Aki olvasta, talán érti mire is gondolok. America választása nem meglepő, csak az odáig vezető út volt helyenként idegtépő. A trilógiáról egészében érdemes vallani, főleg úgy, hogy eddig még nem volt bejegyzésem a Párválasztóról. Viszont a három kötet alatt sem változott az ízlésem, vagyis nekem nem a tündérmese az Igazi.

Fülszöveg:

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.

A Párválasztó-trilógia kasztrendszere, csakúgy mint minden elnyomó hatalom, ordít a változásért. A háttérben, csendben zajlanak az események, miközben az olvasó a királyi sarj feleségválasztását figyelheti kötetről kötetre. Az éhezők viadala tündéribb változatának is titulálják a sorozatot és kétségtelen, hogy sok a párhuzam. A főhősnő egyértelműen a herceg választottja, ám visszafelé nem ennyire egyértelmű a dolog, főleg, hogy felbukkan az egykori szerelme. A titkos viszony egyenes út a lebukáshoz, de részletek csak a könyvben. A regények olvasása között több hónap telt el, így nehezen rázódtam vissza a kitalált világba, ám mikor ez megtörtént, sajnáltam, hogy vége.

 

America Singer: Kedvenc karakternek indult, de helyenként tesze-tosza volt.

Maxon Schreave: Szerintem túlságosan befolyásolható, nem királyi alkat.

Aspen Leger: Sokszor idegesített, a sorsa pedig bugyuta lett.

A kezdeti lépésekben azt gondoltam, na végre egy szerethető lány, aki kellőképpen bátor, mégis alázatos. Ám a Párválasztó-trilógia során voltak helyzetek, amikor legszívesebben felpofoztam volna, mert nem látta a fától az erdőt.

A királyt túl nyersnek, olykor kegyetlennek ábrázolta az író, de egy uralkodó ilyen. A herceg szerintem nem vezetőnek termett. Megnézném Illéát néhány évvel később, hogyan boldogul a királyi pár.

A palotaőr sokkal hősiesebb, talán nem ennyire egyszerű sorsot szántam volna neki. Szerintem többre hivatott, akár politikus, akár katonai vezető is válhatna belőle. A regénybeli szerepe hangsúlyos, ám a végén mégsem fontos.

Pozitívum: Kellemes emlékeim maradtak a Párválasztóról.

Negatívum: Kedvetlenül álltam neki minden egyes könyvnek.

Kedvcsináló idézet:

„De néha jólesik azt tenni, amit szeretnénk, s nem azt, amit muszáj.”