Kiera Cass: The One – Az Igazi

Véget ért a tündérmese, és én ezt - furcsa módon - bánom. A kezdeti habos-babos történet a végén nagyon is komollyá válik, bár szerintem helyenként kényelmes volt kegyetlen módon elvarrni a kellemetlen szálakat. Aki olvasta, talán érti mire is gondolok. America választása nem meglepő, csak az odáig vezető út volt helyenként idegtépő. A trilógiáról egészében érdemes vallani, főleg úgy, hogy eddig még nem volt bejegyzésem a Párválasztóról. Viszont a három kötet alatt sem változott az ízlésem, vagyis nekem nem a tündérmese az Igazi.

Fülszöveg:

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.

A Párválasztó-trilógia kasztrendszere, csakúgy mint minden elnyomó hatalom, ordít a változásért. A háttérben, csendben zajlanak az események, miközben az olvasó a királyi sarj feleségválasztását figyelheti kötetről kötetre. Az éhezők viadala tündéribb változatának is titulálják a sorozatot és kétségtelen, hogy sok a párhuzam. A főhősnő egyértelműen a herceg választottja, ám visszafelé nem ennyire egyértelmű a dolog, főleg, hogy felbukkan az egykori szerelme. A titkos viszony egyenes út a lebukáshoz, de részletek csak a könyvben. A regények olvasása között több hónap telt el, így nehezen rázódtam vissza a kitalált világba, ám mikor ez megtörtént, sajnáltam, hogy vége.

 

America Singer: Kedvenc karakternek indult, de helyenként tesze-tosza volt.

Maxon Schreave: Szerintem túlságosan befolyásolható, nem királyi alkat.

Aspen Leger: Sokszor idegesített, a sorsa pedig bugyuta lett.

A kezdeti lépésekben azt gondoltam, na végre egy szerethető lány, aki kellőképpen bátor, mégis alázatos. Ám a Párválasztó-trilógia során voltak helyzetek, amikor legszívesebben felpofoztam volna, mert nem látta a fától az erdőt.

A királyt túl nyersnek, olykor kegyetlennek ábrázolta az író, de egy uralkodó ilyen. A herceg szerintem nem vezetőnek termett. Megnézném Illéát néhány évvel később, hogyan boldogul a királyi pár.

A palotaőr sokkal hősiesebb, talán nem ennyire egyszerű sorsot szántam volna neki. Szerintem többre hivatott, akár politikus, akár katonai vezető is válhatna belőle. A regénybeli szerepe hangsúlyos, ám a végén mégsem fontos.

Pozitívum: Kellemes emlékeim maradtak a Párválasztóról.

Negatívum: Kedvetlenül álltam neki minden egyes könyvnek.

Kedvcsináló idézet:

„De néha jólesik azt tenni, amit szeretnénk, s nem azt, amit muszáj.”

Sherry Gammon: Szerethetetlen

Borítómániások számára valódi csemege ez a könyv. Hatásos a szürke, borongós világban egy vérvörös ruhába öltöztetett női alak ábrázolása. A horror filmek kedvelői persze rögtön rávágják, olyan mint Samara A kör című klasszikus moziból, de a történetnek természetesen semmi köze a tévéből kimászó lányhoz. Szomorúság, fájdalom, éhezés, alkohol és a drogok is felbukkannak a regényben, emellett a megváltó szerelem, az önbecsülést visszaadó férfi is főszereplőjévé válik a történetnek. Ha nem így lenne, akkor túl valóságos lenne, és nem került volna a sikerlisták élére... .

Fülszöveg:

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más... Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Izgalmas és egyben nyomasztó folytatást ígért a kezdet. Izgalmasnak nem nevezném a történetet, de a nyomasztó érzés olykor elfogott. Kicsit az Elakadó lélegzethez tudnám hasonlítani az érzéseimet. Csakúgy, mint abban a könyvben, itt is többet érdemelt volna az alapfeltevés. Mert adott egy éhező, lelkileg is megnyomorított fiatal lány, egy kiállhatatlan, alkoholista anya, és a kisvárosban terjedő bűnözés, amelynek magja a drogmaffia. Ennek ellenére hiányérzetem maradt, mert érintettük a krimit, a drámát, a romantikát, ám valahogy egyik sem teljesedett ki, csupán belekóstoltunk egy-egy műfajba. Talán a folytatás többet tartogat.

Szereplők:

Seth Prescott: Semmi izgalmasat nem találtam benne. A jóképűség nem érdekes.

Maggie Brown: Alap nebáncsvirág, aki csak azért is veszélybe sodorja magát.

Booker Gatto: A mókamester. Valószínű, a fordítás miatt nem jönnek át a viccei.

A főszereplők közül számomra a titkos ügynök a legszürkébb karakter. Minden magyarázat nélkül megtudjuk, hogy márpedig ő bizony szerelmes a lányba. A fiú jóképű, odaadó, jól főz és szuper ügynök, de nem mozgatta meg a fantáziám.

A lány jellemrajza sok lehetőséget rejt, testileg-lelkileg sérült, vágyik az anyja szeretetére, akinek a vélt vagy valós érzelmeit csak a levelein keresztül ismerjük meg. A regény második felében már untam a lányt is.

A valamivel idősebb (ha jól emlékszem 28 éves) felügyelő talán a legszimpatikusabb mind közül. Valahogy úgy képzelem, hogy a trilógia második része leginkább róla szólhat. (A harmadik pedig a kétbalkezes orvosról, akire nem biztos, hogy rábíznám az életem:)

Pozitívum: Egy újabb trilógia a sorozatok kedvelőinek.

Negatívum: Egy újabb trilógia, amire várni kell.

Kedvcsináló idézet:

„Valaki szeretett. Én, a szerethetetlen senki mégiscsak szerethető voltam.”