2016. június 30., csütörtök

JÖN - School Spirit – Kísértetsuli

A Hex Hall-sorozat spin off köteteként július 8-án érkezik Rachel Hawkins: School Spirit – Kísértetsuli című regénye. A Könyvmolyképző által megjelentetett kiegészítő kötetben biztosan nem fognak csalatkozni a Hex Hall rajongói. 




2016. június 29., szerda

TRAILER - Pokoli szerkezetek

A Végzet ereklyéi sorozatból már mozifilm és sorozat is készült, de Cassandra Clare másik nagy sikerű folytatásos regénye a Pokoli szerkezetek. A sorozat kötetei: Az angyal, A herceg és A hercegnő. Lássuk, milyen book trailer készült az első, beharangozó regényhez:

2016. június 28., kedd

PREMIER - Nászéjszaka

Ismét (vagy még mindig) hódítanak a történelmi romantikus regények. Egy újabb bizonyíték erre, hogy a General Press Könyvkiadó megjelentette Donna MacMeans: Nászéjszaka című könyvét. A műfaj kedvelői biztosan nem fognak csalódni, ezt látszik alátámasztani a fülszöveg is:

2016. június 27., hétfő

ADALÉK - Darren Shan

Még nem olvastam Darren Shantől semmit, de a következő idézet miatt lehetséges, hogy ez a tény változni fog. :)


"Akik tagadják a lehetetlent, nagyon-nagyon rossz szolgálatot tesznek az univerzum fenséges varázsának."

Darren Shan

2016. június 24., péntek

VÍKEND - Tévé

Az előttünk álló hétvége is a fociról szól, hisz a magyar labdarúgó-válogatott kiharcolta a továbbjutást a csoportjából, és vasárnap este a belgákkal mérkőznek meg a legjobb 16 között. Aki mégis valami jó filmet, mondjuk könyvadaptációt választana, annak sem kell lemondania a szórakozásról. Íme néhány ajánlat a hétvégére:

2016. június 23., csütörtök

JÖN - A nyertes átka

A nyertes trilógia kezdő kötetét ajánlom a fantasy rajongóinak. Marie Rutkoski: The Winner's Curse - A nyertes átka című könyve július 8-án jelenik meg. Szerintem a borító érdekesebb, mint a fülszöveg.



2016. június 22., szerda

TRAILER - A Párválasztó

Csupán néhány napos hír, hogy Kiera Cass Párválasztó könyvsorozatából filmet készítenek, így arra gondoltam, ideje egy book trailer bemutatásával előrukkolni. 

2016. június 20., hétfő

ADALÉK - Dan Brown

Dan Brown könyvéből idézek, mert már nagyon türelmetlen vagyok. Tűkön ülve várom az Inferno filmbemutatóját! Persze arra még várhatok. Most azonban nem abból a könyvből idézek, hanem az Angyalok és démonokból:


"A legveszélyesebb ellenség az, amelytől senki nem fél."

Dan Brown

2016. június 17., péntek

VÍKEND - Mielőtt megismertelek

Aki hétvégén moziba vágyik, és a Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek című regényéből készült filmet szeretné megnézni, minimum egy százas papírzsebkendővel induljon csak útnak. A regényt egyébként már filmes borítóval lehet kapni.

2016. június 16., csütörtök

JÖN - A halhatatlanság szabályai

Az elmúlt évtizedben annyi vámpíros/vérfarkasos sztori jelent meg a könyvpiacon, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai című regénye, amely az Éden-trilógia kezdő kötete, mégis felcsigázott. 
Várható megjelenés: 2016. július 8.

 

2016. június 15., szerda

TRAILER - Cat és Bones

Arra gondoltam, ha már Jeaniene Frost-idézettel indítottam a hetet, akkor a Cat és Bones könyvsorozatából készült egyik book trailert mutatom be. 

Aki nem ismerné a történetet, annak íme az első könyv, a Félúton a sírhoz fülszövege:

2016. június 14., kedd

Robert Galbraith: Kakukkszó

Nem tehetek róla, ha Rowlingról van szó, akkor elfogult vagyok, ez van! A Cormoran Strike sorozat J. K. Rowling (Harry Potter sorozat) álnéven írt krimi történetei. Kissé félve álltam neki az első résznek, tartottam tőle, hogy a HP után nagy lesz az elvárás, de teljes mértékben el tudtam vonatkoztatni és egy abszolút kerek egész történetet kaptam, izgalommal, London felfedezésével, csipetnyi humorral és szerethető karakterekkel. Kicsit hagyom, hogy ülepedjen bennem a történet és 100 százalék, hogy a következő kötetet is elolvasom!


PREMIER - Be with me – Légy mellettem

Jennifer L. Armentrout visszatérő szereplője a blognak. Ezúttal a Várok rád sorozat 2. kötetét ajánlom, amelyet a szerencsések már olvashatnak, a hivatalos megjelenés pedig tíz nap múlva lesz. 





2016. június 13., hétfő

ADALÉK - Jeaniene Frost

Ezt a hetet Jeaniene Frost kissé vicces, ám annál inkább megszívlelendő mottójával kezdem:  

"Csak akkor légy jó, ha a rosszalkodás nem szórakoztatóbb!"
Jeaniene Frost
  

2016. június 10., péntek

VIKEND - Tévé

Ha kifáradtál az Ünnepi Könyvhét forgatagában, vagy nem akarod a meccseket nézni, lazíts könyvadaptációkkal. Kicsit segítek választani, persze a teljesség igénye nélkül válogatok a csatornák kínálatából.

Percy Jackson - Szörnyek tengere
szombat, 19.00, TV2 

Szerelmünk lapjai
szombat, 20.45, Cool TV

A Gyűrűk Ura - A király visszatér 
vasárnap, 17.50, Film+

Beautiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények
vasárnap, 18.40, RTL II
 

2016. június 9., csütörtök

JÖN - Scoring Wilder – Testcsel

Ez a nyár tagadhatatlanul a sporté! Pénteken kezdődik a labdarúgó EB, majd a nyár második fele az olimpiáé. Még azoknak is érdemes lehet elolvasni R.S.Grey: Scoring Wilder - Testcsel című könyvét, akik nem szeretik a focit. (Én IMÁDOM!) 

Fülszöveg:
 
Az olimpiai válogatóra készülő, tizenkilenc éves Kinsley Bryantnek úgy hiányzik Liam Wilder, mint púp a
hátára, hiszen fontos lenne, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a felkészülésről. Az Amerika kedvenc rosszfiújaként számon tartott Liam profi futballista, és minden megvan benne ahhoz, hogy a lányok szó nélkül ledobják magukról a textilt.
*Észbontóan jóképű – kipipálva.
*Olyan hátsó, amellyel képes összeroppantani egy parmezán sajtot (méghozzá a drágábbik fajtát) – kipipálva.
*Annyi magabiztosság, amennyivel képes lenne kiiktatni a Föld gravitációs vonzását – duplán kipipálva.
Ráadásul Kinsleynek szigorúan tilos Liamhez közelednie, aki maga a tiltott gyümölcs. Az edzője ezt világosan az értésére adta. („Próbáljatok csak meg közel kerülni Wilderhez a focipályán kívül, és olyan gyorsan repültök a csapatból, hogy időtök sem lesz megszámolni a tetoválásait!”) De Kinsley számára ettől csak még vonzóbbá válik a fiú. Sőt, mivel Kinsley már számba vette a látható helyeken lévő tetoválásokat, nem végez félmunkát, ha már belefogott. A saját szabályai szerint próbál közelebb kerülni Liamhez, aki elhatározza, hogy megismerteti a lánnyal a „csapatszellem” egy teljesen más értelmezését.

Oldalszám: 408
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Scoring Wilder
Fordító: Mergl-Kovács Bernadett

2016. június 8., szerda

TRAILER - Obszidián

A hetet J. L. Armentrout gondolataival nyitottam, így arra gondoltam, a Luxen sorozatának egyik könyv ajánlóját, előzetesét keresem meg. Természetesen rengeteg rajongói válogatást lehet találni. Ezek közül választottam egyet. Íme:


Aki kedvet kapott volna a sorozathoz, annak egy kis ajánló az első könyvhöz:

J. L. Armentrout: Obszidián 

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
 

2016. június 7., kedd

PREMIER - Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Megjelent a 3. történelmi romantikus Sarah MacLean tollából. A Tizenegy botrány egy herceg meghódításához is elindult hódító körútjára. A műfaj kedvelői biztosan nem fognak csalódni. 

Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Eleven Scandals to Start to Win a Duke’s Heart
Fordító: Hetesy Szilvia



„Lehet, hogy az írónő még újonc, de így sincs vetélytársa.”– Chicago Tribune

Fülszöveg:
 
Egy botrány beláthatatlan következményekkel járhat…
Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.
Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt, ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.
A férfi jól rendezett életébe legkevésbé a botrány hiányzik. Gúnynevén a Hencegő herceg szinte csak azzal van elfoglalva, hogy rangjához méltón feddhetetlen maradjon és a titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Ám amikor egy késő este felfedezi a kocsijában rejtőzködő Julianát, akkor minden számára kedves dolgot kockára téve megfogadja, hogy leckét ad jólneveltségből a zabolátlan szépségnek.
Julianának azonban más tervei vannak: csak két hetet akar, hogy bebizonyítsa, még egy rendíthetetlen nyugalmú herceg is a mindent elsöprő szenvedély rabjává válhat.

2016. június 6., hétfő

ADALÉK - J. L. Armentrout

Egy rövid, de velős kijelentés, amelyet minden könyvmoly érez:

"Az embernek sosem lehet túl sok könyve."
J. L. Armentrout


2016. június 4., szombat

Leiner Laura: Nélküled (Bexi 4.)

Egyre jobb és jobb, kötetről kötetre lopja be magát a szívembe Bexi története. Az első két könyvet még kissé fanyalogva fogadtam, de felívelő tendencia mutatkozik és egyre szórakoztatóbb. Mint minden Leiner Laura sztoriban, így itt is a mellékszereplők adják a fűszert a történethez, jelen esetben Aszádék poénjai nélkül csak egy átlagos tiniregényt olvasnánk. Ami kissé zavart, az a mondvacsinált konfliktus, amelyről az egész kötet szólt, szerintem túl volt nagyolva a ki sértődött meg kire szituáció. A vége pedig, pfff.

Fülszöveg:

Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?

Értékelés:

Nos, igen, a vége valóban nagyon függőben maradt, de Bexit ismerve biztosan a rosszabb verziót választja, mert imád szenvedni. Ha mégsem, akkor meglepőt húz Leiner Laura, már csak ezért is várom a következő kötetet, hogy bejön-e a számításom. A jelenlegi könyv kimondottan tetszett, bár a Szent Johanna Gimik szintjét nálam még nem érte el, de már második helyen áll az LL-történetek sorában. Kissé túlzónak éreztem a sok vívódást és hosszúra nyúlt Nagy Márk riportkönyvének a részlete is, de csupán ezeket éreztem negatívumnak.

Beki: Szerintem túlbonyolítja a dolgokat, túl sokat filózik.
Nagy Márk: Kezdi megmutatni, hogy hús-vér ember lakik a celebben.

Ebben a részben jöttem rá, hogy Bexi egyre jobban hasonlít Renihez (SZJG). Szeret szenvedni és hiába van kikiáltva érett fiatalnak, valahogy mindig olyan maradi a felfogása. Hiába a snapchat és az insta, ő megmaradt annak a kislánynak, aki otthon a szobájába zárkózva gitározgat.
Nagy Márk egy öntelt, felfuvalkodott hólyag, sokáig nem is értettem, miért kellene ennek a lánynak beleszeretnie. Most viszont már elejtett egy-két olyan mondatot, megvillantott néhány olyan mosolyt, amelyből kiderül, hogy ő is csak egy átlagos srác, átlagos problémákkal.
Persze nem mehetünk el szó nélkül a mellékszereplők mellett sem. Aszádék a kedvenceim (kinek nem?), egyre jobban bírom Körtét (most sokat röhögtem a poénjain), a folyamatosan káromkodó csellista lány, Daniella karaktere még kicsit kiforratlan, de alakul ez, és a kellemes meglepetés Pablo, Evelin pasija.


Pozitívum: Egyre többet röhögök a poénokon. Kezdem megkedvelni a karaktereket.
Negatívum: Kicsit sok volt a gondolkodós, vívódós üresjárat.

Kedvcsináló idézet:

„– Ezt miért most mondod? Miért két hónappal később? Elkéstél vele, Márk. Baromira elkéstél – suttogtam teljesen ledöbbenve.
  • Hát, úgy tűnik, hogy neked már csak ilyen késős sztorijaid vannak… – mondta kelletlen mosollyal az arcán.”

2016. június 3., péntek

VÍKEND - Alice Tükörországban

Ismét mozifilmet hozok, hiszen most játsszák a Lewis Carrol: Alice Tükörországban című műve ihlette filmet. Aki szerette az első részt, biztosan nem fog csalódni a látványvilágban. Jó szórakozást!

A Disney Alice Tükörországban című kalandjában ismét életre kelnek Lewis Carroll felejthetetlen figurái. Alice visszatér Csodaországba, ahol ráadásul még időutazóvá is kell válnia, hogy megmenthesse a bolond Kalapost. Alice Kingsleigh az elmúlt években édesapja nyomdokaiba akart lépni, ezért a tengeren hajózott. Miután visszatér Londonba, egy mágikus nagyító birtokába jut, amelynek segítségével visszatér Csodaországban megismert barátaihoz, a Fehér nyúlhoz, a Bölcselőhöz, a Cheshire macskához és persze a bolond Kalaposhoz, aki azonban, mintha nem lenne önmaga. Ezért Mirana elküldi Alice-t, hogy kérje kölcsön a titokzatos Kronoszférát, ezt a fémből készült gömböt, amely magát az időt működteti. Ahogy visszatér a múltba, a lány számos barátjával és ellenségével találkozik, miközben veszedelmes küldetésének próbál a végére járni és megmenteni a Kalapost.
 

2016. június 2., csütörtök

JÖN - Ilyen a boldogság

Napokon belül, a Maxim Könyvkiadó honlapja szerint június 14-én jelenik meg a Milyen is a boldogság? folytatása. Az előrendelhető kategóriában böngészve találtam a kötetet.
Jennifer E. Smith - Ilyen a boldogság című könyvét ajánlom azok figyelmébe, akik olvasták az első részt és vadásszák az újdonságokat.

Ellie O’Neill és Graham Larkin azonnal egymásba szerettek, amikor egy elírt e-mailcím váratlanul összehozta őket. Már több mint egy év eltelt azóta, hogy elbúcsúztak egymástól. Akkor megígérték, hogy írnak egymásnak, de a levélváltások egyre ritkábbak lettek, végül teljesen elmaradtak. 
Ellie elsős az egyetemen, és úgy érzi, tovább kellene lépnie, és maga mögött hagynia a múltat. Graham pedig azzal próbálja elterelni a figyelmét, hogy film- és reklámszerepeket vállal.
Egy nap azonban Graham New Yorkba érkezik. Ellie-ben megelevenednek a régi szép emlékek, de fél, hogy az érzései nem találnak viszonzásra. Ennek ellenére barátnőivel elmennek a fiú koncertjére.
És amikor Ellie és Graham újra szemtől szemben állnak, de fellobbanhat újra a láng? Vajon túl tudnak lépni a többhónapnyi hallgatáson és a megbántott érzéseken, és megtalálják a boldog végzetüket?

2016. június 1., szerda

TRAILER - Reboot - Lázadók hajnala

Manapság könyvet már nem csak fülszöveg, ajánló, kritika vagy borító alapján választanak az emberek. Egyre többen vannak, akik a book trailer megszállottjai, azaz könyvelőzeteseket vadásznak a videomegosztókon. Terveim szerint szerdánként egy-egy ilyen gyöngyszemet mutatok be. Nos, íme az első. Egy hazánkban nemrégiben debütált könyvsorozat első részének előzetese.

Amy Tintera: Reboot - Lázadók hajnala


Ebben a gyorsléptékű, disztópikus, izgalmas regényben, amely biztosan felkelti Az Éhezők Viadala, A Legenda és A Beavatott rajongóinak figyelmét, egy 17 éves lány újjáélesztettként tér vissza a halálból. Kiképzik elit katonának, és arra kényszerítik, hogy harcoljon… mindaddig, amíg olyan parancsot nem kap, aminek nem engedelmeskedhet.
 

Amikor Wren Conolly 5 évvel ezelőtt meghalt, mindössze 178 perc után tudták újjáéleszteni. Most ő az egyik leghalálosabb újjáélesztett mind közül… nem úgy, mint újonca, Callum 22, aki úgyszólván még mindig ember. Ahogyan Wren próbálja megtanítani Callumnak hogy hogyan legyen jó katona, a fiú reményteli mosolya átjut a védekezésén. Sajnálatosan Callum nagy szíve túl nagy felelősséget jelent, és Wren azt a parancsot kapja, hogy végezzen vele. Hogy Wren megmentse a fiút, mindent kockára kell tennie.