Katy Evans: Real – Valós

Szkeptikusan álltam neki a könyvnek, kicsit félvállról vettem a sztorit, hiszen annyi ilyen és ehhez hasonló történettel találkoztam már az elmúlt években. Szóval elkezdtem és cseppet sem voltam kíváncsi. Ám az első néhány oldal után azt vettem észre, hogy akarom ezt a történetet, róttam a sorokat, az oldalakat és az előző olvasmányaimhoz képest nagyon hamar végeztem vele. Tehát így jártam a Real – Valós című könyvvel...

Rövid tartalom:

Forró. Szexi. Izmos. Fájdalmas. Valós. Perzselő nemzetközi bestseller, mely elsöpör mindent, amit korábban a szenvedélyről képzeltél Remington Tate rossz fiú hírében áll a ringben is, ringen kívül is. Gránitkemény teste és nyers, állati ereje őrületbe hajszolja női szurkolóit. Neki azonban attól a pillanattól, hogy a szemébe nézett, nem kell más nő, csakis Brooke Dumas. Vágya színtiszta, ellenállhatatlan és VALÓS. Brooke számára álomállásnak tűnik a jól fizető új, sportterápiás munka: karban tartani Remington testének tökéletes gépezetét. De mialatt vele és csapatával sorra látogatja a földalatti harc veszedelmes arénáit, Brooke testében is fellobbannak a legősibb vágyak. Izzó vágyuknak azonban sötét oldala is van. Vajon képesek lesznek-e kitartani, amikor fény derül Remy legmélyebb titkára, és Brooke-nak családja segítségére kell sietnie, vagy hirtelen minden, amit olyan valósnak véltek, szertefoszlik?

A sérülés ebben a történetben is kulcsfontosságú. Megszokhattuk már, hogy a romantikus-erotikus történetek főszereplői mind-mind átestek egy nagyobb traumán, amely nemcsak lelkileg, esetenként testileg is maradandó sérüléseket okozott. Jelen történetünkben is mindkét verzió fennáll. A gyógyulás mindkét fél részéről megkezdődik, mihelyst találkoznak, a zene is nagy segítségre van a terápiában. Ez esetben nem egy hangszer kerül elő, hanem az iPod, amelyen tengernyi zeneszám segít az érzelmek felvállalásában.

Remington: Idealizált férfiszereplő, de szerethető.

Brooke: Nem tudni, miben rejlik a varázsa. Számomra szürke.

Melanie: Szokásos hebrencs barátnő, tipikus mellékszerep.

A könyörtelen, mégis kisfiúsan sármos férfi karaktere nem sok újdonságot hozott. Mind külsejében, mind jellemében hozza a hasonló regényekben felvázolt tökéletes férfi szerepét, annak ellenére, hogy pszichés betegséggel küzd.

A nő kisportolt, ápolt, a kellő helyeken nőies. A testi sérülés mély nyomot hagyott a lelkében, ám az írónő helyében jobban kidolgoztam volna a családi hátteret. Így kevésbé tudtam átérezni a hugica iránti aggódást.

A kelekótya barátnő hozza a formáját. Kérdem én: ők is ilyen szenvedélyes körülmények között találják meg az igazit? :)

Pozitívum: Az írónő végig fenntartotta az érdeklődésemet.

Negatívum: A szájamat-szájadat kifejezés használata. (A fordító kedvelheti.)

Kedvcsináló idézet:

„– Most szétverem a faszkalap pofáját – suttogja, és bár a lágy ígéretet fenyegetés hatja át, előrehajolva a szájamba dugja a nyelvét –, utána visszajövök és megtanítalak az engedelmességre.”

Mint említettem, a zene nagy szerepet játszik a történetben. Íme az egyik meghatározó muzsika:

Veronica Roth: A lázadó

A folytatásokkal olyankor vagyok gondban, amikor nem tudom rögtön olvasni. Persze erre mindenki ezt mondja, de tudom magamról, ha nem olvashatom azonnal, akkor lusta leszek folytatni, amikor megjelenik. A történet a homályba vész, újra át kell élnem, bele kell képzelnem magam, és ez szabdalva kicsit nehéz. Csak egynéhány, számomra különösen kedves sorozat esetében működik mindez olajozottan.

Rövid tartalom: 

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz - vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei - Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit - és önmagát -, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Sokkal korábban olvastam a trilógia első részét, így kezdetben nehezen tudtam felvenni a ritmust. Bizonytalannak, dekoncentráltnak éreztem magam, és csak a könyv közepétől érdekelt igazán a végkifejlet. Az is bennem motoszkált, hogy ugyan, mi a fene baja van ennek a lánynak! Nem tudtam azonosulni a problémáival, a titkolózásával, és ez számomra nagy baj a jövőre nézve. 

Tris: Idegesített, sokszor bosszantott a hozzáállásával.

Négyes: Kissé elvesztette a varázsát.

Christina: Pozitív csalódás, de csak ennyi. 

Caleb: Eddig sem volt a szívem csücske.

Marcus: Még nem tudom hová tenni, kíváncsivá tesz. 

Peter: Még sok lehetőség rejlik a karakterében.

A beavatott Trist nagyon szerettem, A lázadót már kevésbé, ettől függetlenül érdekel, milyen lesz A hűséges. Még nem tudom rávenni magam a harmadik rész elolvasására, de ígérem, egyszer az az idő is eljön. Megjegyzem, a filmet még nem láttam, de mindenképpen pótolni fogom.

Kedvcsináló idézet:

"A Tobias Eaton hatásos név."

Akkor szakítsunk?

Eredetileg nincs kérdőjel a könyv címének végén. Én hozzátettem, mert magamnak teszem fel a kérdést. Szakítsak-e a gimis történetekkel?

Leiner Laura újabb sikerkönyvéről van szó. Leszögezem, a Szent Johanna Gimi sorozatot imádtam, pedig akikről szól, akár a gyerekeim is lehetnének. A Bábel is tetszett, de már kevésbé, mint a francia tagozatos középiskolások története.

Az Akkor szakítsunk modern, fiatalos, de kevesebb a humor, mint Laura eddigi könyveiben. Persze jó kérdés, miért hasonlítom a régebbi történetekhez. Talán azért, mert a nézőpont nem változott, a karakterek is fellelhetők egyik-másik sztoriban, így óhatatlan a mérce felállítása. Szórakoztató, könnyen olvasható, ezért JÓLESETT.

A címben feltett kérdésre a válaszom: NEM. Továbbra is elolvasom a gimis történeteket. (Még ennyi idősen is.)

A bejegyzés végére egy kis muzsika. Fitz And The Tantrums: Out Of My League